Útjaink állapotáért a bitumen, az aszfalt egyik fő összekötőeleme a felelős

Elsődleges fülek

Sági Szilvia szakdolgozati témájául Bitumenek gyártás, beépítés hatására történő öregedésének vizsgálatát választotta.

Kutatásai eredményeinek elismeréseként Pro Progressio Alapítvány ösztöndíjasa októberben újabb sikert könyvelhetett el, a HAPA Fiatal Mérnökök Fórum közönségdíjasa lett. Az Út és Vasútépítési Tanszék friss diplomását a honlapnak adott interjúban szakdolgozati témájáról, valamint a jövőbeni terveiről kérdeztük.
 

Miért ezt a témát választottad?

A BSc-s „szokás”, hogy tervet készítenek. Én valami különlegesebbet szerettem volna. Konzulensemtől, Dr. Ambrus Kálmántól annyit kértem, hogy olyan kutatási munkát találjunk, amibe belevihetem a saját gondolataimat.
Kutatásomban elsősorban arra kerestem a választ, hogy a beépített aszfalton, mint például  autópályákon is, miért jelennek meg idő előtt a repedések. A kapott eredményekkel bizonyítani akartam a bitumennek, mint az aszfalt legfontosabb összekötő elemének a tulajdonságai a keverés és a beépítés hatására mennyire módosulnak.

Mennyit tudtál foglalkoztál a kutatási témáddal?

A szakirodalom feldolgozása néhány hónapot vett igénybe. Méréseimet a Közlekedéstudományi Labor költözése miatt csak másfél hónap késéssel tudtam elkezdeni, de a megkapott hatalmas mintamennyiséget teljes egészében fel akartam dolgozni. A határidő „szorítása” miatt konzulensem közbenjárására az egyik vizsgálatot a H-TPA automatikus törésvizsgálójával végezhettem el. Mondhatni hetekig a laborokban éltem, de sikerült elkészülnöm.

Milyen eredményre jutottál?

Az aszfaltminták és az alapbitumen változatain négy fajta alapvizsgálatot (penetráció, a lágyuláspont, a rugalmas visszaalakulás és a Fraass-féle töréspont) végeztem el. Az „idő előtt” megrepedezett, tönkrement aszfalt okait nem csak a használat során bekövetkezett változásokban kell keresni. A bitument hagyományosan 160-190° C között keverik. A hosszan tartó hő és egyidejű oxidáció hatására megkeményedik, elveszíti azokat a pozitív tulajdonságait, ami miatt alkalmazzák. A kemény bitumen nem képes tovább alakulni, merevvé válik. A kapott eredmények alapján kitűnt a bitumen a gyártás és a beépítés során egy termékcsoportnyi változáson megy keresztül.
Az aszfaltkonferencián azt „tanácsolták”, hogy nagy következtetéseket ne vonjak le. Eredményeim tükrében mégis szükségesnek tartom további, kiterjedtebb mérések elvégzését. Véleményem szerint lényeges, hogy milyen hőmérsékleten készítjük, illetve építjük be a bitument.

Mi jelenthet megoldást a probléma?

A mérsékelten meleg aszfaltgyártással nem öregítjük meg a bitument. A megoldást az új technológia, a zöld aszfalt (WMA) jelentheti, ami a környezeti és energiatakarékosság előnyös tulajdonságai mellett a beépített aszfalt várható élettartamát is megnövelheti. Pozitív változás, hogy a környezetbarát eljárás használatát szeptember 15-től Magyarországon is engedélyezték.

Mik a jövőbeni terveid?

Dr. Ambrus Kálmán szerette volna, ha témám tovább folytatom MSc-n, majd akár PhD is. A terveim másfele szólítottak. Szeretném még jobban kiszélesíteni a tudásomat. Tanulmányaimat a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Műszaki Menedzser Msc képzésén folytatom tovább, de a szakmát sem hagyom abba. Tovább dolgozom a családi vállalkozásunkban, valamint jövőbeni terveim között szerepel a szakmérnöki képzés elvégzése is.z éppen futó projektekben

Vannak példaképeid?

Példakép helyett inkább kiemelném a családom. Sokat jelentett a támogatásuk, hogy mindvégig kitartottak mellettem. Rengeteget köszönhetek a konzulensemnek Dr. Ambrus Kálmánnak. A diplomavédés után támogatott, hogy ne hagyjuk abba, hanem írjunk egy cikket. Az eredményeimet összefoglaló hat oldalas anyag a Magyar Aszfaltipari Egyesülés Az Aszfalt c. szaklapjában jelent meg.

Sági Szilvia szülői nyomásra jelentkezett a Műegyetemre. „Utáltam, de két építőmérnök szülő lányaként, nem volt sok választásom.” – ismeri be.

Az első éve nem sikerült. A kudarc mégis inspirálóan hatott rá. „Önfejű vagyok, ha valamibe belekezdek, akkor csak azért is végigcsinálom!” – jelenti ki. „A díjak az igazi bizonyítékai annak, ha bármilyen nehézséggel is néztem szemben az elmúlt évek során, nem adtam fel. Végig csináltam egy ilyen szakdolgozatot, ami után büszkén jelenthetem ki, én építőmérnök vagyok.”