„Történeti épületek fenntartható felújítása” – kilenc napos ATHENS részképzés

Elsődleges fülek

A tavalyi nagysikerű kurzus hatására a Magasépítési Tanszék a nemzetközi ATHENS program keretében idén is megrendezi kilenc napos részképzését.

A képzés alatt a hallgatók megismerhetik a történeti épületek energia- és környezettudatos felújításának speciális problémakörét és a lehetséges megoldásokat. Az előadásokkal és helyszíni épületlátogatásokkal segített műhelymunka alatt néhány fős multidiszciplináris csapatokban egy konkrét budapesti épületre dolgoznak ki komplex – építészeti, épületszerkezettani és épületenergetikai szempontokat is figyelembe vevő – felújítási javaslatokat. A résztvevőknek a kurzust megelőző és az azt követő hétvégén az egyetem kulturális programokat szervez.

A november 15 és 22. között tartandó BME-s részképzésre elsősorban külföldi diákok jelentkezését várjuk, de idén is lesz néhány hazai hallgató számára fenntartott hely, akik itthon is részesei lehetnek egy sokszínű, nemzetközi csapatnak.

Ugyanebben az időpontban Európa számos egyeteme tart különböző témájú képzéseket, melyekről további információ elérhető az ATHENS Program központi honlapján.

A képzésekre szeptember 25-ig lehet jelentkezni a BME Erasmus Irodába leadott pályázattal.

További információ elérhető itt: http://tutor.nok.bme.hu/sandwich/general/athenshonlap.htm