„Csak az akaraterőnk szab határt annak, amit elérhetünk”

Primary tabs

Interjú az Építőmérnöki Kar mesterszakos hallgatójával, aki az első év elvégzése után jelenleg Erasmus ösztöndíjjal Münchenben folytatja tanulmányait.

Kapcsos Ádám Infrastruktúra-építőmérnöki szak Közlekedési létesítmények szakirányon szerezte alapdiplomáját. „Az Erasmus ösztöndíjhoz 3,0 feletti görgetett átlag kellett, ehhez adódtak hozzá az egyetemi társadalmi tevékenységekből (pl. szakkollégium), nyelvismeretből, sportból és tanulmányi versenyeredményekből származó pluszpontok, illetve sokat nyomott a latba a benyújtott pályázatom színvonala is” – sorolja a kritériumokat a hallgató, akinek intézményválasztása tudatos volt. „A vasútmérnöki oktatás csak kevés helyen hasonló rendszerű, mint az Építőmérnöki Karon, még ritkább a Műegyetemhez mérhető patinájú intézmény. A Technische Universität München az oktatás és a kutatás terén is világhírű egyetem. A 13, egykori hallgató-oktató Nobel díjas tudósán, valamint nagyszerű hagyományain, hírnevén kívül, a jelenben rengeteg lehetőséggel, bő forrásokkal, dinamizmussal” – ecseteli Ádám, aki az elmúlt hónapok tapasztalatai tükrében őszintén vall a két intézmény tanítási kultúrája közti hasonlóságokról és különbségről. „Stabil alapokra épülő tudást adnak a BME-n, de kishitűséget és önbizalomhiányt is ’nevelnek’ a diákba főleg alapképzés alatt szerzett kudarcokkal.” A hallgató szerint jobban kellene a támogatni a nyelvtanulást. „Ennek a legkézenfekvőbb módja, ha kredit járna a nyelvi kurzusokért, de bizonyos tantárgyaknál külön feladat lehetne idegen nyelvű szakmai folyóiratok, szócikkek ismerete, fordítása is”- ötletezik.

Technische Universität München Campus

„A müncheni egyetemen is mindent ki kell érdemelni, de jóval kisebb a stressz-szint” – tudjuk meg. „A külföldi diákoknak például nincsen katalógus, kisebb az óraszám, kevesebb a számonkérés, de ezek jóval nagyobb súllyal esnek latba. Jobban értékelik, ha valakiben látják a törekvést. A projektek, beadandók tekintetében viszont mindkét intézmény a végletekig szigorú, ami jó” – fűzi hozzá.

Kapcsos Ádám diáktársainak is csak javasolni tudja, hogy töltsenek huzamosabb időt külföldi tanulmányokkal. „Ne riadjatok vissza, még akkor sem, ha látszólag a lehetőségeitek ezt nem engedik meg. Ha valamibe megéri befektetni, az az oktatás, a képzés”– erősít meg. „A Magyarországhoz képest másfélszer drágább megélhetés sem tartotta vissza céljaim megvalósításától. Az ösztöndíj nem elég, dolgozni otthon és itt is szükséges” – magyarázza, ezért „fordításokat, kisebb írásos munkákat vállalok, valamint a helyi diákszövetkezetnél hétvégi fizikai munkát végzek. Korlátok legtöbbször csak a fejekben léteznek, tanulni pedig szinte mindenhonnan és mindenből lehet, ha az ember megfelelő alázattal áll a dolgokhoz” – jelenti ki az építőmérnök hallgató, aki erőt és kitartást egy másik „szenvedélyéből”, a zenéből merít.

Rajna-vízesés (Rheinfall), Svájc

„8 éves koromtól hegedülök” – tudjuk meg. „A többszöri költözések ellenére is mindenütt folytattam a zenélést. Egy idő után képbe került a zongora, mint kötelező, főtantárgy melletti hangszer, majd a gimnáziumi nyelvtanulás mellett a zenélésem az éneklésre korlátozódott” – idézi fel a kezdeteket Ádám, aki a hegedűhöz a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar tagjaként tért vissza.

BME MEZ 2011.05.30.

„A zene számomra egy menekülési út lett, egy hely, ahol kiszabadulhattam a reál rendkívül monoton világából. Egy szenvedély, ami nem káros az egészségre” – jelenti ki. Az építőmérnöki kar hallgatója büszke arra, hogy „egy lassan 120 éve töretlenül működő, a világon egyedülálló, magas szintű társaság tagja” lehet. „Ez nem csak dicsőség, hanem hivatás és felelősség is” – magyarázza. „A heti öt óra próba sok áldozattal járt, a tanulástól is sok időt elvett. Többször megkérdőjeleztem, hogy érdemes-e, illetve képes vagyok-e folytatni?” – emlékszik vissza. „De büszke vagyok arra, hogy egy félévet sem hagytam ki, minden hazai és külföldi koncerten képviseltem a zenekart, valamint a kart.”

BME Aula, Koncert 2013.04.23.

Ádám az Erasmus alatt sem távolodik el a zenétől. Jelenleg a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközösség DurMolOK kórusában énekel és hegedül. „Befogadtak, jóllehet nem vagyok tagja sem a missziónak, se Katolikus nem vagyok, de a zene szeretete egy, a különbségeket gond nélkül áthidaló közös nyelvünk.”

Kapcsos Ádám  egy szemesztert, tölt a müncheni egyetemen. S bár fontosnak tartja a külföldi tapasztalatszerzést, a diploma megszerzése után Magyarországon szeretne munkát vállalni. „Meggyőződésem, hogy abban az országban kell hasznot termelnem, minél több és jobb eredményt felmutatnom, amelyik kinevelt engem” – jelenti ki. „Ezt bizonyítja, hogy hazánkban nagyobb elismertségnek örvendő szakmák helyett az egész életemet feltettem a magyar vasút és egyéb infrastrukturális létesítmények szolgálatára, mert megítélésem szerint oda kell az ember.”

 

Őszi szemeszter (HUN)

Nedves a szél, falevéllel terhes a táj, eszi hajnal
Bágyad a nap, sugarát víz már töri meg, teli habbal.
Pára, határa a rakpart, nagy köveit veri egyre
bús taraja a folyamnak, szürke acél Duna teste.

Partjainál a sok ódon épülete egyetemnek
sárga a színe szobornak, napsugarak odaesnek.
Zord ez a nagy monolit tömb, az egyetem, ez az óriás.
mégis a hátadon ül majd, épp ahogyan aki pólyás.

Várnak az ősi födémek és folyosók, meg az aula
hűs falai, a kihívás: Megtör-e tán ez az aura?
Várnak a téli sötétek, sok magolás, feladat, jegy.
Nagy a teher, de tanulni mégis a legmagasabb kegy.

Nagy a teher, nagy a stressz-szint, nagy a neve eleidnek.
Lészel-e tán, aki méltó bajnoka jónak, a hitnek?
Fel, aki bíz, sosem adja, küzd becsület erejével?
Légy, aki vívja szemesztert, nem aki általa vész el.

/Kapcsos Ádám 2014.08.20./

 

CÉL (HUN)

Mondd, a célod, hogy mi és megmondom jó-e?
Mondd, mit tettél érte és megmondom, hogy volt-e
értelme, hogy éltél, tarts akárhol bár most,
cél, terv és akarat mozdít egy Világot.

Szolgáltál? Kit vagy mit? Tényleg híve voltál?
Elvi szinten ez volt mind, miért rajongtál?
Azonosulásod okozott-e gondot?
Hagytál-e lelkedből ott letört darabot?

Küzdöttél? Mi ellen? És milyen is voltál?
Jogosság mesével tettet igazoltál?
Mit nyertél és hogyan döntötted, hogy üssél?
Küzdelmet célért vívj ne azért, hogy küzdjél!

Szerettél? Kicsodát? Most szeretted hol van?
Szerettek? Kicsodák? Tán csupán a múltban
vélted: majd szeretet oltalmaz a gyászban;
Szeretni nem lehet csak úgy általában!

Minden, ami élő, céllal jő világra.
Célhoz pedig terv kell és végrehajtása.
Ha még terved sincsen, mit fogsz majd csinálni?
Mikor fogsz sorsodért, magadért kiállni?

Vagy elbánt az élet veled is mint mással?
S most napjaid telnek „ön-sajnáltatással”?
Minden csupa dráma, rossz meglepetés, stressz?
Ha nem vártál semmit, minden váratlan lesz!

Vagy tán hiszed: lehet lavírozva élni…
Vágyak, ügyek nélkül; Úristent sem félni?
Nem! Lenned kell ennek, vagy annak, hazátlan!
Neutrális elég van atom magjában.

Cél kell mindenkinek, fohászkodj a célból,
hogy „kedv-akaratod” készüljön acélból.
Soha meg ne torpanj, de mindig gondolkozz,
Ne bánd azt előre, a holnap hogy mit hoz.

Cél kell mindenkinek, cél a vég s a kezdet,
célod elérése Világot megrenget.
Céltudatossággal nő meg a tűrésed,
legyen helyes mindig a célkitűzésed.

Így nem pazarolod, a létet, mit kaptál,
örömtelen restség: Életedből nagy kár!
Világot tapasztald, érzésid’ szívleld meg,
hisz szíved mindig vert, Te miért álltál meg?

/Kapcsos Ádám 2012.08.19./

 

Búcsú (HUN)

Bárcsak fájna az most, hogy mindent itt hagyok,
Bárcsak láttak volna annak, ami vagyok!
Bár találtam volna meg helyemet pont itt,
sok jót boldogságot, jó életet holtig.

De tetteim súlyát, eredményét homály
fedi nemsokára, ittlétem tovaszáll
s úgy lesz mintha soha nem is éltem volna:
Köd leszek, nem mese, szóbeszéd, legenda.

Nincs, ami itt tartson, aki voltam: halott!
Elmenni őrültség, maradni még nagyobb.
Nincs, ami itt tartson, ami vigyen; alig,
Nem fáj jobban menni, nem várok holnapig.

Holnaptól nem hallod vidám füttyöm szavát,
nem hallod tréfáim, nótáim dallamát,
nem látod, ha ideg eszi életemet,
nem fogom bajban, ha félsz, a kezedet.

Nem leszek biztos pont, többé életedben
Találj mást, ne gondold, hogy vagy sérthetetlen,
nem látod mosolyom, nem nevetsz bajomon,
ha ügyetlen voltam régi szép nyarakon.

Fénykép, ködös emlék, majd végül már az sem.
Ritkán emlegetsz és felejtesz el csaknem.
Arcképem már semmis, vaj’ hangom milyen volt?
Voltam egyáltalán? Ki ismert? Kihez szólt?

Így nem kérdezem meg és nem is számít már,
hogy közös időnkkel hogyan gazdálkodtál
mondtad-e mi bántott? És bánt-e amit nem?
Ha mint érzel, szóltál, most nem bánthat tettem.

Úgy kezelnél most is, ha tudnád, elmegyek,
mint annak előtte, vagy észre sem veszed?
Hiányom úgy semmi, mint jelenlétem volt?
Már most nem vagyok több mint bizarr emlékfolt.

Nincs kimondatlan szó, és mivel tartozom
senkihez, senkinek, semmivel adózom.
Engem elfelejtesz, de legyen emléked:
bár most már eltűnök: ezek megtörténtek.

Ha fába szeget versz, azt ki is húzhatod.
Nem marad, csak egy heg, bár rostja zúzatott,
de a fa már nem lesz, olyan, mint előtte,
jól gondold hát így meg, hová versz szeget be.

Elindulok, messze- messzire visz utam,
mást nem látsz: kalapot, s ha köpenyem suhan.
nevem a névtelen, társam csak a magány,
kérdezik: Ki az ott? Magam vagyok: talány.

Látomás vagyok csak, szép- vagy épp rémálom
Néznek s én nem nézek: az én utam, én járom.
Elfelednek ők is, semmi lesz belőlem,
köd is úgy takar be, mint szétvált előttem.

Csak az út pora az, mit magammal viszek,
sem emlék, sem remény, sem bármi, mit hiszek,
út pora, jó barát, moss le mindent rólam,
egyszer eggyé válunk, s nem számít, ki voltam.

De most még őröm légy, megmentőm, barátom,
mert gyakran a célnál, túl minden határon,
fontosb’ az út, maga, mivel utam során
célon kívül lelem magamat meg talán.

És majd oda megyek, ahol szükség van rám
oda, ahol várnak, szeretnek is talán,
Nevemet ismerik, becsülik szavamat;
új lap régi könyvben, de a gerinc marad.

De addig, hova szél fúj tévelygek tova
elveszve, dacosan, fel nem adva soha
megyek, másképp nem lesz lelkemnek hazája:
nem ér célhoz az, ki magát nem találja.

/Kapcsos Ádám 2015.08.27./