Csak természetesen! – szakmai konferencia a természetes anyagok alkalmazásáról

Elsődleges fülek

Az Építőmérnöki Kar Magasépítési Tanszéke „Fókuszban a technológiák, az engedélyezés és az LCA/LCC vizsgálatok” címmel október 4-én konferenciát rendezett.

A természetes építőanyagok hasznosságával és használhatóságával foglalkozó rendezvény helyszínéül az ország egyik legnagyobb természetes anyagokból épült középületét, a  balmazújvárosi Bíbic Látogatóközpontot választották.

Az épület tervezése során a szakemberek arra kerestek választ, lehet-e olyan épületet építeni, amely nem használ több erőforrást, mint amennyi rá jut az országban elérhető, megújuló energiaforrásokból.
A ház falszerkezetének a különlegessége, hogy a tartósság és a fokozott hőszigetelés követelményeit a fa tartóvázak közti vályogtégla kitöltő falazat, valamint 35 cm vastag szalmabála hőszigetelés biztosítja. A szükséges villamosenergiát a parkolóra árnyékvetőként telepített napcellákból nyerik. A fűtéshez az olcsón előállítható, gyengébb fűtőértékű mezőgazdasági hulladékok és fa keverékkel használható pellet tüzelésű kazánt használják.
A látogatóközpont felelős építész tervezője Medgyasszay Péter, a Magasépítési Tanszék munkatársa volt.


A konferencia aktualitását adta, hogy az OTÉK tavalyi módosítása  (kötelező az épületek tervezése során szem előtt tartani a „természeti erőforrások fenntartható használatát” – szerk.) és az építési termékekre vonatkozó idei termékrendelet új lehetőségeket nyit a természetes anyagok beépíthetőséghez.

A konferencián megjelent szakembereket Dr. Stocker György a Magasépítési Tanszék vezetője köszöntötte. Az egész napos rendezvény levezetését Dr. Baráti Ilona látta el.

Az előadók három egyetem oktatói közül kerültek ki. Dr. Tóthné Dr. Szita Klára professzor asszony (Miskolci Egyetem) az LCA vizsgálatok hátterét, Igaz Titusz (Debreceni Egyetem) a hazai gyakorlatot messze meghaladó természetes építőanyagokat alkalmazó nemzetközi gyakorlatot ismertette.

A Medgyasszay Péter PhD (BME) az épület tervezési, engedélyezési tapasztalatait, valamint LCA és LCC elemzésének eredményeit tárta fel. Dr. Csanaky Judit (BME) az Építőmérnöki Kar természetes anyagokkal végzett ipari és oktatási célú laborvizsgálatokat mutatta be.

Az egyetemek képviselői mellett a megjelent szakemberek reprezentálták a minőségbiztosítás (Tóth Balázs – ÉMI), a szakmagyakorlás (Fáy Piros – MÉK) a termékgyártók (Viszló Dezső – AD Techtum) és a tudományos élet területeit.
Az egész napos program során a Látogatóközpont engedélyezési eljárását lefolytató építési hatóság engedélyezési tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel.

A konferencia zárásaként megtartott intenzív és tanulságos kerekasztal beszélgetésen az előadók mellett jelen volt Juhász Tibor a Bíbic Látogatóközpontot építtető és üzemeltető Balmazújvárosi Nagyszíkért Alapítvány elnöke és Dr. Novák Ágnes az épület társtervező építésze, valamint Dr. Szalay Zsuzsa a Magasépítési Tanszék LCA/LCC kutatási csoportjának vezetője.

A rendezvény megerősítette a Magasépítési Tanszéket, hogy 2013 első félévében kidolgozott kutatási stratégiája mentén tovább foglalkozzon a termékek környezeti és gazdaságossági hatáselemzésével (LCA, LCC), ezen belül a természetes anyagok kérdéseivel. A felhalmozódó elméleti tudást, a Kar laborjainak kapacitásával kiegészítve használja kutatás-fejlesztési projektben való együttműködésekre.

- Medgyasszay Péter PhD-

Fotó: Medgyasszay Péter PhD, Ecsedi Árpád