Miért éri meg pályázni az Erasmus + ösztöndíjakra?

Az Erasmus + program segítségével 3-12 hónapig tanulhatsz egy külföldi felsőoktatási intézményben vagy 2-12 hónapig szakmai gyakorlatot teljesíthetsz egy Erasmus + programországban található vállalkozásnál, szervezetnél. Sőt, akár kombinálhatod is a kettőt. Ezeknek a lehetőségeknek nagyon sok előnye van, de persze kell áldozatot is hozni érte. Utánajártunk, hogy miért érdemes mégis belevágni.

 

Mit ad az Erasmus + külföldi tanulás?

Sokan új szakmai lehetőségeket, élményeket, kapcsolatokat keresnek, és szinte minden egykori erasmusos hallgató arról számol be, hogy szemléletformáló hatással volt rá az a külföldön töltött 3-12 hónap. Nemcsak azért, mert egy másik, ráadásul külföldi intézményben másképp oktatják az adott tudományterületet, hanem azért is, mert külföldön a hétköznapokban tényleg egyedül kell boldogulniuk – még ha nem is maradnak teljesen támogatás nélkül, az erasmusos közösség ugyanis elég összetartó. Hiszen sokan hiába költöznek másik városba az egyetemista éveikre, a szennyes ruhát hazahordják, rendszeresen kapják a kajaszállítmányokat otthonról. Bár vannak egészen közeli Erasmus célpontok, azért valószínűleg egyik sincs olyan közel, hogy ezt a tapasztalást kihagyják a pályázattal külföldre kerülő hallgatók. Persze a mosásnak maximum személyiségformáló ereje van, a más nyelven, más rendszerben történő tanulás viszont a szakmai előmenetelt segíti. Nemcsak az önéletrajzban mutat jól, abban is segít, hogy később munkavállalóként könnyebben feltalálja magát az egykori hallgató – és ezt a cégek döntéshozói, hr-esei is tudják. További erasmusos történeteket olvashattok a személyiségbeli és szakmai hatásokról ITT.

 

Mi az ára – anyagi szempontból?

A megfelelő pályázatok segítségével akár anyagi ráfordítás nélkül is lehet külföldön tanulni, de ehhez szociálisan rászorultnak kell lenni.

A lehetőségek:

Ha Erasmus + külföldi részképzésben veszel rész: havi 420, 470 vagy 520 EUR ösztöndíj

Ha szakmai gyakorlaton veszel részt az Erasmus programországokban: havi 520, 570 vagy 620 EUR ösztöndíj

A 2017/18-as félévtől a szociálisan rászoruló hallgatók külföldi részképzés esetén havi 200 EUR, szakmai gyakorlat esetén havi 100 EUR extra támogatást is igényelhetnek.

A hallgatói visszajelzések alapján az alap ösztöndíj általában csak úgy fedezi a megélhetési költségeket, ha a kiutazó időben foglal szállást, repülő- vagy vonatjegyet és kihasználja a fogadó ország és intézmény diákok számára nyújtott kedvezményeket. A Kar a pályázaton legmagasabb pontszámot elérőket egyszeri utazási támogatásban részesíti, a támogatások számáról és mértékéről a pályázati értékelés után adunk részletes információt.

 

Jelent kiesést, hosszabb tanulmányi időt?

A 15 külföldön teljesített kreditből 10 kredit elismertetése kötelező, kivéve végzős hallgatók.

Az elismertetés folyamata a következő: Neptun 049-es kérelemben szabadon választható tárgyakként való elismertetés esetében 1 db kérvényben, csatolva a transcriptet. Amennyiben egyenértékűség megállapítását kérnéd egy BME-s tárggyal, akkor tárgyanként 1 kérvény.

A kérvény beadásának határideje a transcript of records kézhezvételétől számított 2 hét.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kint elvégzett tárgyakat legalább szabadon választhatóként be lehet fogadtatni, gondos tervezéssel viszont mintatantervi tárgyak is befogadtathatók. Tantervi tárgyak befogadása esetén érdemes már előre az adott tárgy BME megfelelőjének tárgyfelelősével, oktatójával egyeztetni, hogy mennyiben fedi le a kinti tananyag a hazait, gond nélkül befogadható-e.

 

 

Melyik intézmények, országok ajánlottak az Építőmérnök hallgatóknak?

A pályázható egyetemek listája:

Ausztria: Graz University of Technology, Technische Universitat Wien

Belgium: Vrije Universitat, Universite Libre de Bruxelles, Universiteit Hasselt, Université Catolique de Louvain

Ciprus: University of Cyprus

Csehország: Czech Technical University in Prague

Németország: Hochschule Augsburg, RWTH Aachen University, Technische Universitat Carolo-Wilhelmina zu Braunschweig, Brandenburg University of Technology Cottbus-Senftenberg, Technische Hochschule Deggendorf, Hochschule füt Technik und Wirtschaft, Technische Universitat Dresden, Technische Hochschule Mittelhessen University of Applied Sciences (THM), Gottfried Wilhelm Leibniz Universität Hannover, HAWK Hochschule Hildesheim/Holzminden/ Goettingen (University of Applied Sciences & Arts), Karlsruher Institut für Technologie (KIT), Karlsruher Institut für Technologie (KIT), Duale Hochschule Baden-Württemberg Mosbach (DHBW), Technische Universitat  München, Fachhochschule Potsdam University of Applied Sciences, Universitat Stuttgart (Building and civil engineering & Geoengineering), Hochschule RheinMain

Spanyolország: Universidad de Alicante, Universitat Politecnica de Catalunya (ETSECCPB), Universidad de Castilla- La Mancha Civil Engineering School, Universidad Politecnica de Madrid ETSI Caminos Canales y Puertos (ETSICa), Universidad Europea de Madrid, Universidad de Oviedo, Universidad de Sevilla, Universidad de Vigo

Észtország: TalTech University

Franciaország: CentraleSupelec (korábban École Centrale Paris), University of Clermont Auvergne (korábban: Univ. Blaise Pascal), Université du Havre, Université Catholique de Lille, INSA DE LYON, Université de Nantes Polytech Nantes, Ecole Centrale de Nantes, Université de Nice Sophia Antipolis/Polytech Nice Sophia, Universite D'Orleans, Ecole Nationale des Ponts et Chaussees, Université Paris-Est Marne-la-Vallée, Ecole Speciále des Travaux Publics du Bátiment at de l'Industrie (ESTP), Pole Universitaire Leonard de Vinci, Université de Reims Champagne-Ardenne, INSA de Rennes, INSA de Rouen, EPF - Ecole d'Ingenieurs, Ecole de Mines St Etienne, INSA Strasbourg, Université de Technologie De Troyes, Université Bretagne Sud, ENTPE Ecole Nationale des Travaux Publics de L'Etat Lyon/Vaulx en Velin

Görögország: Technological Educational Institute (T.E.I) of Athens, Democritus University of Thrace, Technological Educational Institutie of Crete Branch of Chania

Horvátország: University of Split

Olaszország: Università degli Studi di Brescia, University of Cagliari (Università degli studi di Cagliari), Università degli Studi di Cassino e del Lazio Meridionale, Università Degli Studi di Napoli Federico II, Università di Palermo, Universitat degli Studi di Pavia, Universitá degli Studi Mediterranea di Reggio Calabria

Litvánia: Vilnius Gedimino Technikos Universitetas

Norvégia: Norwegian University of Science and Technology (NTNU), Delft University of Technology

Portugália: Universidade do Minho, Instituto Politecnico De Castelo Branco, Universidade de Coimbra, Universidade Nova de Lisboa, Istituto Politécnico de Lisboa (ISEL), Técnico Lisboa (Universidade de Lisboa), Universidade do Porto

Lengyelország: Czestochowa University of Technology, Politechnika Gdanska, Politechnika Slaska, AGH-University of Science and Technology, Politechnika Krakowska, University of Warmia and Mazury in Olsztyn, Poznan University of Technology, Politechnika Warsawska (Warsaw University of Technology) PLOCK Campus

Románia: Universitatea "Transilvania" din Brasov, Universitatea Tehnica de Constructii Bucuresti – UTCB-Technical University of Civil Engineering Bucharest, Universitatea Tehnica din Cluj-Napoca

Svédország: Chalmers tekniska högskola AB /Chalmers University of Technology, Kungliga Tekniska Högskolan

Finnország: Aalto University

Szlovénia: Univerza v Ljubljani, University of Maribor

Szlovákia: Slovak University of Technology (Building and civil engineering & Soil and Water sciences & Geodesy, Cartography)

Törökország: Afyon Kocatepe University, Istanbul Technical University, Dumlupinar University

Egyesült Királyság: The University of Sheffield

 

Nyugodt szívvel ajánljuk bármelyik partner intézményünket, természetesen mindegyik más és más megélhetési költségeket jelent, más turisztikai, kulturális látványosságokat és eseményeket kínál, valamint szakmai szempontból is eltérőek a hangsúlyok az EMK tantervéhez viszonyítva. Mindenképp érdemes a korábbi években a kiszemelt intézményben tanuló hallgatókkal, volt hallgatókkal felvenni a kapcsolatot és tájékozódni a megélhetési körülményekről, szállás lehetőségekről, tanulmányi rendszerről, lehetőségekről.

 

Ha a fentiek alapján úgy gondoljátok, hogy érdemes pályázni ITT megtaláltok minden információt.