EKÖP - Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program

Elsődleges fülek

EKÖP - Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program

 

A Kormány ösztöndíjat alapít Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program néven (EKÖP), valamint ennek részeként Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP) néven, amely a felsőoktatási intézmények által kiírt ösztöndíjpályázatokat foglalja magában.

A kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet módosította a 24/2013. (II. 5.) Korm. rendeletet a nemzeti felsőoktatási kiválóságról, amely rögzíti az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) alapítását. Az EKÖP ösztöndíjpályázatokat az egyetemek alakítják ki és hirdetik meg a jogszabályban meghatározott keretek között azzal, hogy a pályázatot az EKÖP Tanács véleményezi A 24/2013. (II. 5.) kormányrendelet módosítása 2024. január 1-jén lépett hatályba.

Az EKÖP a 2016-ban indult Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) folytatása és kibővítése. Az integrált kiválósági ösztöndíj program célja a kutatói kiválóság elismerése, valamint a kiemelkedő képességű fiatalok kutatói életpályán való elindulásának támogatása.

A program meghirdetésre kerülő pályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktori hallgatók, doktorvárományosok, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményekben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

2024-tol az EKÖP keretén belül kerül meghirdetésre Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP), amelynek célja, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi és gazdasági hasznosításában.

 

A 2024/25-ös tanévre vonatkozó pályázatokkal kapcsolatos információk:

EKÖP-24

 

Pályázati kategóriák:

 

5 hónap

2024.09.01 - 2025.01.31.

5 hónap

2025.02.01 - 2025.06.30.

7 hónap

2025.02.01 - 2025.08.31.

10 hónap

2024.09.01 - 2025.06.30.

12 hónap

2024.09.01 - 2025.08.31.

Ösztöndíj összege

Alapképzés

igen

 

 

igen

 

125.000 Ft / hó

Mesterképzés

igen

igen

 

igen

 

150.000 Ft / hó

Doktori képzés

igen

 

igen

 

igen

200.000 Ft / hó

Fiatal oktató, kutató I.

igen

 

igen

 

igen

250.000 Ft / hó

Fiatal oktató, kutató II.

 

 

 

 

igen

250.000 Ft / hó

 

*Részletek a felhívásban

 

Doktori, Fiatal oktató, kutató I-II. kategória bírálati szempontjai doktori iskolánként

Doktori iskola neve

Csonka Pál Doktori Iskola

Építőművészeti Doktori Iskola

Fizikai Tudományok Doktori Iskola

Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola

Informatikai Tudományok Doktori Iskola

Kandó Kálmán Doktori Iskola

Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola

Oláh György Doktori Iskola (Kémiai és Vegyészmérnöki tudományok)

Pattantyús Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola

Pszichológia Doktori Iskola (Kognitív tudományok)

Vásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományi Doktori Iskola

Villamosmérnöki Tudományok Doktori Iskola

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kari EKÖP Ügyintézők elérhetőségei

Kar neve

EKÖP kari ügyintéző neve

e-mail cím

telefonszám

Építőmérnöki Kar

Dr. Kövesdi Balázs

kovesdi.balazs@emk.bme.hu

+36 (1) 463-1726

Gépészmérnöki Kar

Dr. Hős Csaba

hos.csaba@gpk.bme.hu

+36 (1) 463-3897

Építészmérnöki Kar

Dr. Kádár Bálint

tdh@epitesz.bme.hu

+36 (20) 410-2858

Vegyészmérnöki és

Biomérnöki Kar

Mészárosné dr. Tőrincsi Mercédesz

vbk.kfi@vbk.bme.hu

+36 (30) 632-6602

Villamosmérnöki és

Informatikai Kar

Dr. Horváth Gábor

unkp@vik.bme.hu

+36 (1) 463-1045

 

Közlekedésmérnöki

és Járműmérnöki Kar

Bónáné Mózer Krisztina

mozer.krisztina@kjk.bme.hu

+36 (1) 463-3618

Természettudományi

Kar

Adamis Viktória

adamisviki@ttdh.bme.hu

+36 (1) 463-3758

Gazdaság- és

Társadalomtudományi

Kar

Dr. Grad-Gyenge Anikó

unkp@gtk.bme.hu

+36 (1) 463-4220