Átadás előtt Debrecen új büszkesége

Elsődleges fülek

A Nagyerdei Stadion gyaloghídjainak statikus és dinamikus próbaterhelési vizsgálataira a Műegyetem Építőmérnöki Karának Hidak és Szerkezetek Tanszékét kérték fel.

A próbaterhelésre Dr. Dunai László professzor, tanszékvezető irányításával került sor. „Tanszékünk háttér kutatás, független statikai ellenőrzés és próbaterhelés végrehajtásával hosszú évtizedek óta részt vesz Magyarország hídjainak megvalósításában” – nyilatkozta a tanszékvezető, akitől megtudtuk, hogy „a hazai hidászok a megépült hidak volumene és mérete alapján az utóbbi másfél évtizedet a "harmadik aranykornak" (az első a Millennium időszaka, a második a világháború utáni újjáépítés volt) tartják. Az elmúlt tizenöt évben a Hidak és Szerkezetek Tanszék végezte el valamennyi jelentős autópálya, közúti és gyalogos híd próbaterhelését, megannyi kihívással és szép feladattal” – nyomatékosította Dunai László. „A jelenlegi felkérés mégis valami egészen más, újszerű probléma megoldást kívánt” – tudtuk meg, ugyanis „a stadiont körbeölelő „légi járdát” a szerkezeti kialakításából adódóan olyan viselkedési módok jellemzik, amelyekkel tipikus gyalogos hidak esetén nem találkozunk” – magyarázta a professzor.

Az ún. negyedik generációs debreceni Nagyerdei Stadion az alapfunkciója mellett élményparkot és különböző programokat is biztosít nagyközönségnek. Az összesen 20.020 fő befogadására alkalmas létesítmény alapkövét (a régi,1934-ben átadott stadion lebontása után) 2013. április 11-én tették le, átadására tervek szerint 2014 májusában kerül sor.

A stadion természetvédelmi területen helyezkedik el. A tervezők által megálmodott koncepció lényege az erdő védelme volt, ezért a szurkolók egy a lombkoronák magasságába emelt hídrendszeren keresztül juthatnak be a létesítmény felső szintjére. Összesen hét, egymással folytonos összeköttetésben álló gyalogos híd épült, amelyek képesek egymástól és a stadiontól is függetlenül mozogni. A hidak az öt-tíz méter távolságban elhelyezett acél csőszelvényű oszloppárokra támaszkodnak. A pályaszerkezet vasbeton lemezekből és gerendaácsból áll, de a tervezők a növényzet csapadékellátása érdekében a felület jelentős részén acél járórács áttöréseket alakítottak ki.

A tanszék munkatársai a statikus próbaterheléskor elektronikus és geodéziai módszerekkel mérték a híd mozgásait, valamint „a 3,5 kN/m2-es teher szimulálására (a hidat 5 kN/m2 teherre méretezték) raklapokra helyezett zsaluköveket használtak” – fejtette ki Dr. Joó Attila. A Hidak és Szerkezetek Tanszék docense szerint egy terhelés során „a legfontosabb, hogy megfelelő intenzitású teherrel ellenőrizzük a szerkezet terv szerint viselkedését, de ugyanakkor ne tegyünk kárt benne, vagyis előre le kell ellenőrizni, hogy az alkalmazott terhek nem okoznak-e maradó alakváltozást a szerkezetben.” A stadion statikus próbaterhelési vizsgálataiba az Építőmérnöki Kar Általános és Felsőgeodézia Tanszéke is részt vett Dr. Siki Zoltán és Dr. Takács Bence vezetésével.

„A dinamikus próbaterheléssel a híd sajátfrekvenciáját határoztuk, valamint vizsgáltuk a járókelők által gerjesztett rezgéseket is” – tudtuk meg Dr. Vigh László Gergelytől, a Hidak és Szerkezetek Tanszék docensétől. A dinamikus tesztelés 25, 50, illetve 100 fős csoportot alkotó tűzoltók segítségével zajlott. A kirendelt tűzoltók feladata volt, hogy az egyes hídszakaszokon különböző módon (rendezett és rendezetlen lépésben) és sebességgel haladjanak végig, miközben a tanszéki kutatók „objektíven és szubjektíven” értékelték a híd mozgásait. „Mértük a híd egyes pontjainak gyorsulásait, és feljegyzéseket készítettünk a hídon tapasztalt komfortérzetünkről is” – magyarázzák a vizsgálat részleteit a szakemberek, akik szerint a szerkezettel szemben támasztott fontos kritérium, hogy „a gyalogosok ne tudják lengésbe hozni a hidat és ezzel az emberekben kellemetlen érzetet kelteni.”

A debreceni stadion hídjainak próbaterhelése egy „sok embert megmozgató” feladat volt, ezért a siker érdekében a tanszék munkatársai külön figyelmet fordítottak a folyamat egészének az összehangolására – tudtuk meg Dunai Lászlótól, aki csapatával jelenleg a mérési eredmények kiértékelésén dolgozik.

Fotó: Dunai László

Látványterv: www.nagyerdeistadion.hu