2015. április 20.
Interjú Dr. Kollár Lászlóval, az Építőmérnöki Kar Széchenyi-díjas egyetemi tanárával.
Dr. Kollár László a mérnöki kompozit- és vasbetonszerkezetek statikai és dinamikai vizsgálatában kifejtett kutatásaiért, a gyakorlatban is széleskörűen alkalmazott tervezési eljárások kifejlesztéséért, az oktatásban és a kutatói utánpótlás nevelésében kifejtett iskolateremtő munkásságáért részesült Széchényi-díjban 2015. március 15-én.
Az egyetemi tanár életműve egyik csúcsának a Springer Györggyel közösen írt, kompozit kutatásaik eredményeit összefoglaló könyvét tekinti (Kollár, L. P. and Springer, G. S.: Mechanics of Composite Structures, Cambridge University Press.). „Bár az, hogy én mit gondolok fontos kutatásnak, és ebből mit használnak a legtöbben, nem mindig egyezik meg” – fűzi hozzá. „Jó példa erre, hogy a kompozit oszlopok öveinek horpadásvizsgálatára kapott eredményeimet alkalmazzák a legszélesebb körben, miközben ez egy viszonylag egyszerű vizsgálat volt” – ecseteli.
Dr. Kollár László először anizotrop héjakkal foglalkozott, a kompozithoz Springer Györggyel (1956-ban kivándorolt egykori Műegyetemi hallgató, a Stanford University professzora – a szerk.) való találkozás irányította. „Rámutatott, hogy a kettő matematikailag ugyanaz” – magyarázza. „A Cholnoky Tamás által alapított Korányi Imre Ösztöndíjjal épp az Egyesült Államok Berkeley egyetemére készültem. Bár még semmit nem tudtam a kompozitokról, az eredeti terveimet megváltoztatva csatlakoztam a professzor úr kutatócsoportjához” – idézi fel a kezdeteket a Széchényi-díjas oktató, aki összesen több mint négy évig kutatott és oktatott a Stanford Egyetemen (1990-93, 97-98).
|
Anizotrópia Földtani alapfogalom, kristályráccsal rendelkező anyagok azon tulajdonsága, hogy az egyes irányokban az eltérő rácspontsűrűség miatt a fizikai tulajdonságaik (pl. merevség, vezetőképesség, keménység stb.) is irányonként változnak ugyanazon kristályon belül. Kompozit A kompozitok vagy társított anyagok két vagy több különböző anyag pl. fém-kerámia, kerámia-műanyag, kerámia-kerámia, fém-műanyag, műanyag-üveg stb. előnyös tulajdonságainak egyesítésével állítanak elő. A kapcsolat köztük a terhelés növelésével is megmarad. |
„A nagy áttörések, fejlesztések lezajlottak ezen a tudományterületen a 80-as évek végére. A kompozit felhasználási körének változásával (kezdetben a hadiipar vadászgépek alapanyagaként alkalmazta, mára a sportszergyártás egyeduralkodó alapanyaga) azonban érdekes problémák kerültek előtérbe” – tudjuk meg. „Csapatunkkal megpróbáltuk például optikai szenzorokkal mérni a kompoziton belüli feszültséget, egy másik vizsgálatnál pedig piezo rétegekkel kontrollálni és megváltoztatni az alakját, de dolgoztam sílécet és snowboard optimális tervezésén is” – emlékezik.
Dr. Kollár László jelenleg elsősorban tartószerkezetek méretezését és földrengési viselkedését kutatja. „Szándékosan akartam ellépni a kompozittól” – jelenti ki az egyetemi tanár, aki földrengésekkel is immár 25 éve foglalkozik. „Az első megbízás, a pécsi magasház felülvizsgálata kapcsán (Dr. Hegedűs Istvánnal és Dr. Orosz Árpáddal teljesítették 1989-ben) kezdtem komolyabban tanulmányozni a földrengéseket. A Stanford Egyetemen például több tárgyat hallgattam végig a témáról. Tudni akartam, hogy ők mit, hogyan vizsgálnak és tanítanak” – meséli.
A szintén Széchenyi-díjas Dr. Hegedűs István gratulál Dr. Kollár Lászlónak a kitüntetése alkalmából
Dr. Kollár László jelenleg templomok, ívek és boltozatok földrengés-érzékenységét elemzi egyik diákjával, egy másikkal pedig az altalaj és a szerkezet kölcsönhatását tanulmányozza, és foglalkozik közelítő födémrezgés vizsgálatokkal is. „Anyatanszékére”, az Építőmérnöki Kar Hidak és Szerkezetek Tanszékére, 12 év után tért vissza. „A BME Építészmérnöki Kar Szilárdságtan Tanszékén dolgoztam 2001-től, de eredeti szakmámtól soha nem szakadtam el, hiszen ott is – kiváló építész- és építőmérnök végzettségű kollégáimmal – az épületek tartószerkezeteivel foglalkoztam” – magyarázza az egyetemi oktató, aki szerint „a földrengésvizsgálatok napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak Magyarországon is. A kötelező földrengés méretezés kapcsán rengeteg új kérdés vetődött fel a gyakorlatban, és a megvalósításkor a nemzetközi trendeket is figyelembe kell vennünk” – nyomatékosítja.
A Széchenyi díjas építőmérnök oktatói munkája mellett kiemelt szerepet vállalt Magyarország kutatás-támogatási rendszerének formálásában, a kutatói utánpótlás nevelésében is. Öt évig betöltötte az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogram) elnöki posztját. A szervezet 2015. január elsejével integrálódott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalba. A volt elnök súlyosan alulfinanszírozottnak minősítette a kutatásfejlesztést Magyarországon a környező országokhoz képest. „A tudomány támogatása általában három szinten történik: alapkutatás, alkalmazott kutatás és konkrét innováció vagy technológiai fejlesztés. Ha bármelyik kiesik, hosszú távon sérül a kutatási folyamat, hiszen az alapkutatás teremti meg az alkalmazások hátterét, az alkalmazások pedig inspirálják az alapkutatásokat. Fontos az egyes területek közti átjárás is, gyakori, hogy a kutatók az elmélet felől az alkalmazások felé fordulnak, vagy fordítva; a kutatók az egyes területek között vándorolva kölcsönösen hatnak egymásra, átadják kutatási módszereiket, tudásukat” – húzza alá. „Ha fontos, hogy gondolkodó értelmiséget képezzünk, akkor nem feledhetjük, hogy a magas szintű egyetemi képzésnek is a kutatómunka jelenti a hátterét” – figyelmeztet.
|
Dr. Kollár László édesapja, Dr. Kollár Lajos (Széchenyi-díjas építőmérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja – a szerk.) nyomdokait követve a BME építőmérnöki karára felvételizett (1976), de egyházi középiskolája miatt (Piarista Gimnáziumba járt) nem vették fel. Tanulmányait magas pontszámainak köszönhetően – több társával egyetemben – mégis évkihagyás nélkül megkezdhette, de nem az Építő- hanem a BME Közlekedésmérnöki Karán, ahova nem jelentkezett. Az első év végén „dacból” különbözeti vizsgákkal ment át az Építőmérnöki Karra. Építőmérnöki diplomáját 1982-ben szerezte. Később elvégezte a BME Mérnöki Matematikai Szakmérnöki szakát (1984-1986). Kandidátusi disszertációját 1987-ben védte meg. 1986-tól a Vasbetonszerkezetek Tanszék tanársegédje, 1989-1990 között tudományos munkatársa, 1993-tól egyetemi docense. Egyetemi tanári kinevezését 1997-ben vette át. 2001 és 2013 között a BME Építészmérnöki Kar Szilárdságtani és Tartószerkezetek Tanszék egyetemi tanára. 1988-ban a Leuveni Katolikus Egyetem ösztöndíjasa volt. Korányi Imre Ösztöndíjjal a Stanford Egyetem Repülőmérnöki Karán kutatott (1990-1991), ahol 1992-1993 között vendégtanár, majd 1997-1998 között az egyetem Építőmérnöki Karának vendégprofesszora lett. A műszaki tudományok kandidátusa 1987-ben lett, akadémiai doktori címét 1995-ben védte meg. Az MTA Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Bizottsága titkáraként dolgozott, valamint tagjává választották a Szál- és Kompozittechnológiai Bizottságnak és a Szilárd Testek Mechanikája Bizottságnak, ez utóbbinak később elnöki posztját is betöltötte. A Magyar Tudományos Akadémia 2001-ben levelező, 2007-ben rendes tagjává választotta, 2012 óta tagja az Academia Europea-nak. Az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) Bizottság elnöki teendőit 2009-től 2015. január 1-ig látta el. |
Fotó: Philip János