Tudományos kiadvánnyal támogatja a kutató diákokat az Építőkar

Elsődleges fülek

TDK Szemelvények címmel új kari kiadvány jelent meg, amelynek célja az volt, hogy az egyetemi TDK és az OTDK Konferencián eredményes hallgatók lehetőséget kapjanak az első nemzetközi azonosítóval ellátott publikációjukra.

A kiadványba nem a TDK dolgozatok vagy a kivonataik kerültek be (azok ugyanis elérhetők itt), hanem a dolgozatot jegyző hallgatók átalakították munkájukat a rövid terjedelmű, hivatkozható tudományos cikké.

Dr. Takács Bence, a Kar TDK felelőse és a kiadvány szerkesztője így fogalmazott bevezetőjében: „Bámulatos, hogy a rengeteg tanulnivaló és egyéb kötelezettség mellett évről-évre önként jelentkeznek diákjaink TDK munkára. Bámulatos az is, hogy zsenge koruk ellenére milyen meggyőzően mutatják be tudományos kutatásaik eredményeit. Bízunk abban, hogy a diákkorban elkezdett tudományos életpálya folytatódik, ehhez a kiadvány közreadásán keresztül is igyekszünk támogatást nyújtani, illetve sok sikert kívánunk hozzá.”

 

A következő cikkek jelentek meg a TDK Szemelvények 2016 című kiadványban:

  • Potó Vivien: Önvezető járművek térképeinek előállítása lézerszkenner alkalmazásával
  • Nagy Eszer Dóra: Lefolyás idősorok vizsgálata nem mért vízgyűjtők feltárásának előkészítésére
  • Csortos Gabriella: Vasúti pályaszerkezeti elemek zaj- és rezgéscsillapító hatásainak vizsgálata üzemi állapotban és laboratóriumi körülmények között
  • Agári Tamás, Cebula Ágnes: Kőzetkárosodási formák térképezése a Citadella kőzetein
  • Balczó Gáspár, Csanády Dániel: Biológiailag lebomló táblás hőszigetelő anyagok
  • Csillag Fruzsina, Németh Gábor: A paksi KKÁT épületének vizsgálata repülőgép becsapódásra
  • Kenéz Ágnes: Acél rácsszerkezetű torony körüli széláramlás vizsgálata

A felkért szerzők közül volt olyan, aki nem vállalta az átdolgozást, de a kötetben szereplő hallgatók nagyon lelkesek voltak és igényes munkák kerültek ki a kezük közül. A kiadvány kevés példányszámban jelent meg, de nem is az volt a cél, hogy mindenkihez eljusson, hiszen a Kari TDK oldalon minden fontos információ elérhető. A tervek szerint ez egy sorozat első kötete, a Kar az elkövetkező években szeretné ugyanilyen publikációs lehetőséggel díjazni a TDK-ban eredményes hallgatók munkáját.

A kötet szerkesztésében Dr. Takács Bence mellett Dr. Krámer Tamás dékánhelyettes és Kónya-Tóth Flóra is közreműködött.

A kiadvány első és hátsó borítója:

A kiadványt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a NTP-HHTDK-16-0085 számú pályázata keretében támogatta.