Verseny határok nélkül

Elsődleges fülek

Az Építőmérnöki Kar nyári gyakorlati programot hirdetett meg a CAPES ösztöndíjjal tanuló brazil hallgatóknak.

„Elsődleges célunk a diákok gyakorlatorientált képzésének erősítése, szakmai továbbfejlesztése ipari vagy egyetemi partner irányítása alatt” – hangsúlyozta az angol képzés kari felelőse, Dr. Vigh L. Gergely. A Hidak és Szerkezetek Tanszék egyetemi docensétől megtudtuk, hogy a diákok a program keretében ipari szakmai gyakorlat és nyári gyakorlati verseny közül választhattak.

A Brazil Felsőfokú Továbbképzési Koordinációs Testület – Brazilian Federal Agency for Support and Evaluation of Graduate Education (CAPES) és a Magyar Rektori Konferencia (MRK) megállapodása alapján a magyar felsőoktatási intézmények a brazil kormány Science Without Border (Tudomány Határok Nélkül) ösztöndíjprogramjának keretében alapképzésben tanuló brazil diákok egy, illetve másfél éves képzését vállalja. A program keretében 2013 őszén 239, a februári keresztfélévvel további 221 brazil hallgató érkezett a Műegyetemre.

„A Star Seismic Kft. és a CEOS Kft. mintegy 15 brazil diák két hónapos ipari gyakorlatára teremtett lehetőséget. A szakmai kapcsolatot szeretnénk további cégekre is kiterjeszteni”, ami még több hallgató ipari gyakorlatát segítené elő – fejezte ki reményét a program főszervezője.

A májusban meghirdetett gyakorlati versenyt választó brazil hallgatók három kategóriájában mérhették össze tudásukat:

  • egyetemi témavezető irányítása alatt tetszőleges építőmérnöki kutatási feladat végrehajtása és tanulmány készítése. A magyar TDK-hoz hasonló versenyre egyéni, illetve két-három fős csoportok jelentkezhettek. Összesen 14 csapat versenyzett ebben a kategóriában.
  • komplex tervezési projektfeladat (pl. autópálya pihenő helyszínrajzi, épületszerkezeti és szerkezeti komplex tervezése) megoldása, amelyre öt fős csapatok jelentkezését várták. Összesen két csapat jelentkezett.
  • hídépítő verseny, amelyen az öt fős csapatok feladata egy 1000 vagy 2000 mm összhosszúságú, egy, két vagy háromnyílású híd megtervezése és kivitelezése volt. Összesen 14 munkát adtak be.

„Az elkészült pályaműveket a csapatok két szekcióban a mutatták be az augusztusi záró rendezvényen. Az első szekcióban a TDK és a tervezési projektfeladatok előadásait értékelte a négytagú bizottság (Dr. Mahler András elnök, Dr. Dudás Annamária, Dr. Takács Bence, Laczák Lili).

A színvonalas pályaművek között, helyenként a BSc képzést jelentősen meghaladó kísérleti és elméleti kutatás is megjelent” – nyomatékosította Dr. Vigh L. Gergely.

A második szekcióban zajlott a hídépítő verseny. „A feladat része volt a híd statikai méretezés is, valamint kértük, hogy a tervezők becsüljék meg a szerkezet tönkremenetelének módját és a törőerő nagyságát. A hidak geometriai korlátját az szabta meg, hogy a modellt a terhelő berendezésünkkel terhelni tudjuk” – ismertette a részleteket a szekcióvezető, Dr. Völgyi István.

A Hidak és Szerkezetek Tanszék adjunktusa elmondta, hogy az induló csapatok prezentáció keretében bemutatták a koncepcionális tervezés lépéseit, a statikai számításokat, az építés folyamatát, valamint megindokolták az anyag- és szerkezeti rendszer választásukat is, amelyet a verseny leglátványosabb része, a hidak törési próbaterhelése követett.

A bemutatott pályamunkák értékelésekor a négytagú bizottság (Dr. Völgyi István, Dr. Jakab Gábor, Balogh Tamás, Hlavicka Viktor) a teherbírás mellett esztétika, súlykorlát betartási és innovációs szempontokat is figyelembe vett. „A hallgatók előképzettségében nagy volt a szórás” – magyarázta Dr. Völgyi István, aki szerint „voltak lelkes laikus megoldásnak nevezhető pályaművek is, de találkoztunk több figyelemre méltó ötlettel, és dicsérendő szakmai felkészültségre utaló munkával is.” „Fagyi pálcikából, tésztából, papírból is készített hidakat is láthattunk” – emelt ki néhány érdekes megoldást Dr. Vigh L. Gergely.

A három kategória díjazottjai:

Név Kategória

Díj

Gustavo Coldebella Scientific I.
ARTHUR PENDRAGON DE SIMONE Scientific I.
Marcelo Eduardo Fernandes de Oliveira Scientific II.
AMANDA OLIVEIRA MESQUITA Scientific II.
JORGE ELIAS BAZI FILHO Scientific II.
BERNARDO MACIEL FIGUEIREDO Scientific III.
BERNARDO WILD GROSSI VARELLA BASTOS Scientific III.
Isabella Garcia Castilho Toiansk Azevedo Scientific III.
Laís Freire Nunes Scientific III.
Jeverson da Costa Pinto Design I.
Gabriel Immich Design I.
Luís Guilherme de Oliveira Design I.
Vitor de Bortoli Catelam Design I.
Rafael Lopes Ferreira Bridge I.
JoĂŁo Victor Silva Rangel Bridge I.
Carolina Nakamoto Bridge I.
Clarissa da Costa França Bridge I.
Vitor Kunz Mazzochin Bridge I.
Pablo Vinícius Herculano Correia Bridge II.
Jéssica Girardi Bridge II.
Cíntia Bona Bridge II.
Marina Monteiro Bridge II.
Marcelo Henrique Bridge II.
Lorena Rayssa Cunha França Bridge III.
Julia Beletatti de Almeida Bridge III.
Camila Costa de Oliveira Bridge III.
José Maurício Azevedo Ferreira Bridge III.
Karina Miki Ichiki Bridge III.

A versenyt és a záró rendezvényt magas hallgatói részvétel (kb. 90-96%) mellett tartották meg. A díjazottaknak járó okleveleket és könyvjutalmat az Építőmérnöki Kar dékánja, Dr. Dunai László és az angol képzés kari felelőse, a program főszervezője, Dr. Vigh L. Gergely adta át.

„Büszke vagyok arra, hogy mindeddig 550 hallgató választotta a Műegyetemet és ezzel a brazil ösztöndíjprogramban a világ első öt egyeteme közé kerültünk” – jelentette ki a díjátadó ünnepségen az Építőmérnöki Kar dékánja. Dr. Dunai László beszédében megköszönte, hogy már az első évben több mint száz brazil diák választotta a BME Építőmérnöki Karát. „Nagyszerű lehetőség volt az angol kurzusunk fejlesztésére” – hangsúlyozta a dékán, aki szerint az elmúlt egy év a brazil diákok és a kar munkatársai számára is számos kihívást tartogatott.

A verseny megszervezésében a főszervező munkáját szervező bizottság segítette, amelynek tagja volt: Dr. Dudás Annamária, Dr. Takács Bence, Dr. Mahler András, Dr. Kövesdi Balázs, Dr. Zsarnóczay Ádám, Dr. Németh Róbert, Balogh Tamás.

Külön köszönet illeti a hallgatókat irányító konzulens oktatókat is: Balogh Tamás, Dr. Dudás Annamária, Dr. Farkas György, Hegyi Péter, Dr. Hunyadi Mátyás, Dr. Koris Kálmán, Dr. Kovács Tamás, Dr. Kövesdi Balázs, Dr. Mahler András, Dr. Medgyasszai Péter, Dr. Németh Róbert, Rózsás Árpád, Dr. Simon Tamás, Somodi Balázs, Dr. Tóth Csaba, Turán Pál, Dr. Vigh L. Gergely, Dr. Völgyi István, Dr. Zsarnóczay Ádám.

Fotó:Balogh Tamás, Laczák Lili, Hlavicka Viktor