Kiosztották a Palotás László-díjakat

Primary tabs

A 2014. évi Palotás László-díjak átadására ünnepélyes keretek között 2014. dec. 1-én a BME Dísztermében került sor.

A hét tagú Kuratórium döntésének értelmében a Palotás László-díjakat Orosz Károly, okl. mérnök (ügyv. igazgató, A-Híd Építő Zrt.) és Dr. Tariczky Zsuzsánna, okl. építészmérnök, okl. építőipari minőség-vizsgáló szakmérnök (ny. műszaki főtanácsos, A-Híd Építő Zrt.) kapták meg.

A díjat ifj. Prof. Palotás László adta át. A díjátadáson a szakmai képviselői jelentős számban részt vettek.

A Palotás László-díjat a Nemzetközi Betonszövetség (fib) Magyar Tagozata a beton- és feszített vasbetonszerkezetek körében kifejtett kiemelkedő mérnöki teljesítmények szakmai elismerésére alapította 2000-ben. A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó területeken elért jelentős eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók jogosultak, akik tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi hírnevét.

A díjat Palotás Lászlóról, a világviszonylatban is ismert oktatóról és kutatóról, az Építőanyagok Tanszék volt tanszékvezetőjéről nevezték el.

Korábbi évek Palotás László-díjairól további információk érhetők el a www.fib.bem.hu honlapján.

A díjazottak életútjáról és elért eredményeikről részletes cikk jelenik meg a VASBETONÉPÍTÉS folyóirat 2015/1 számában.

– Dr. Balázs L. György –