2017. február 14.
Dr. Horváth László István, a Hidak és Szerkezetek Tanszék laborvezetője Dr. Liegner Nándortól kapta a stafétabotot, hogy pályakezdéséről meséljen.
Eddig sokféle történetet olvashattak, volt, aki baráti javaslatra vagy szülői mintát követve lett építőmérnök, mást a gyermekkori vonatozás vagy éppen egy sikertelen gimnáziumi felvételi vezetett az építőmérnöki pályára. László pályaválasztása tulajdonképpen az általános iskolai osztályfőnökének köszönhető:
„Elég egyenes volt a pályám, még általános iskolában javasolta az osztályfőnököm, hogy mindenképpen szakközépiskolában folytassam a tanulmányaimat. Ő tanította nekünk a magyar és a történelmet, és máig nem tudom, hogy vajon azért ajánlotta ezt, mert nem volt elég mély a humán tudásom szerinte, vagy inkább észrevette, mennyire érdekel a matematika és a fizika. Mindenesetre megfogadtam a tanácsát, és a Győrben elérhető két lehetőségből az építőipari szakközépiskolát választottam (gépipari volt a másik). A Hild József szakközépiskolában aztán kitűnő tanáraim voltak (Varju Miklós és Seffer József), akik még inkább a szakma felé terelgettek: megszerettették a szakmai tárgyakat és megmutatták az építőipar szépségeit. Már akkor a szerkezetek számítása érdekelt a legjobban. Seffer tanár úr a szilárdságtan alapjait egyetlen logarléc segítségével tanította meg – ez nagyon mély nyomot hagyott bennem.
A felvételinél könnyű helyzetben voltam: országos szakmai versenyen az első 10 helyezett közé kerültem, így felvételi nélkül bekerülhettem az Építőkarra.
Egyetemistaként továbbra is a szerkezetek, a magasépítés, a tartószerkezetek és a hidak érdekeltek. Az akkori Acélszerkezetek Tanszéken elég hamar elkezdtem különböző kisebb labormunkákat végezni. Az egyetem után pedig sikerült ösztöndíjasként a Tanszéken maradnom, és ekkor kezdtem el oktatni is. Többek között az egykori szakközépiskolás tanáraim motiváltak, hogy tanítsak, már középiskolásként felmerült bennem ez a lehetőség, miközben a többieknek segítettem a tananyag megértésében.
Számomra a labor és a tanítás egyformán fontos. Élvezem az órára járást, a fiatalokkal való közös munkát, a tudásom átadását. De a korszerű tudás átadásához nagyon fontos a kutatási, laboratóriumi munka. A kettő kiegészíti egymást, és ez a változatosság a legjobb az egyetemi munkában. Egy cég tervezőmérnökeként nem lenne részem ennyi élményben.
Dr. Horváth Lászlót is arra kértük, hogy nevezze meg ő azt a kollégáját, aki utána mesél a pályakezdéséről. László Dr. Bojtár Imrét választotta, így hamarosan érkezik az ő története.