2024. március 22.
A felszíni és felszín alatti vízkészletek egyik legjelentősebb terhelője a háztartási eredetű szennyvíz. A nem csatornázott területek (kistelepülések, tanyák, zártkertek, üdülő övezetek) szennyvize általában nagyrészt tisztázatlan körülmények között elszivárog a felszín alatti vízadó irányába (lyukas aljú derítők, illegális kivezetések, stb.). Ez egy nehezen feltárható és jellemzően évtizedes időléptéken kezelhető súlyos talajvíz-, és rosszabb esetben rétegvíz szennyezést okoz. A települések nagy része ma már csatornázott, de a kommunális szennyvíz még az eleveniszapos tisztítást követően is jelentős mennyiségű lebegőanyagot, tápanyagot és egyéb szennyező komponenseket tartalmaz, amik a befogadó vízfolyásokat terhelik.
A komposzt/száraz toalattek (alomszékek) a háztartási szennyvíz kibocsátás mennyiségi és minőségi javítására jelentenek valóban fenntartható megoldást. Szemben a vízöblítéses rendszerekkel a komposzt toalettek működésének lényege az anyagáramok szétválasztása: (i) a fekália és a vizelet az angol vécé majd a csatornahálózat helyett egy beltéri gyűjtő tartályba (pl. rozsdamentes vagy műanyag vödörbe) kerül, ahol (ii) minden használat után száraz, celullózalapú hordozóanyaggal szórják le és (iii) a tartályt rendszeresen egy kültéri halomra ürítik, ahol (iv) aerob folyamatok révén 1-2 év alatt talajjavítási, kertészeti célra használható szerves komposzt képződik.
Az egyszerű elvű, számos előnyt nyújtó módszer széles körű alkalmazásának azonban több társadalmi és műszaki-környezeti akadálya is van. A TDK munka célja, hogy
1. irodalmi feltárás és adatgyűjtés keretében képet adjon a komposzt toalettek hazai elterjedéséről, az alkalmazhatóság vélt és valós akadályairól, emellett
2. laboratóriumi kísérletekkel vizsgálja a komposzthalmokban lejátszódó transzportfolyamatokat és erre alapozva tegyen becslést a kültéri komposzthalmokból származó, a talajba bejutó tápanyagterhelés mértékére.
