"Nagyon izgalmasnak találom az üvegszerkezeteket"

Elsődleges fülek

Folytatódik fiatal építőmérnököket bemutató sorozatunk – ők az élő példái annak, hogy az építőmérnöki szakma 2017-ben is izgalmas és versenyképes.

Nagy Andrea üvegszerkezetek tervezésével foglalkozik, és mellette MSc képzésben tanul. Az építőmérnöki pálya és az üvegszerkezetek is egy-egy véletlen folytán kerültek be az életébe, most mégis úgy érzi: a helyén van.

Miért választottad az építőmérnöki pályát?

Általános iskola óta a matematika érdekelt, szerettem rajzolni. Az unokatestvérem építőmérnökként végzett, egy évvel azelőtt, hogy én elkezdtem az egyetemet. Ő keltette fel az érdeklődésemet az építőmérnöki szakma iránt, azzal, hogy mesélt róla.

Milyen irányba indultál az egyetem alatt?

Egyetemistaként első félévben már eldöntöttem, hogy szerkezetes szeretnék lenni, mert szerettem a statikai számításokat. Bár volt, hogy megtetszettek más ágazat tárgyai is, de végül kitartottam emellett, s magasépítési szakirányon végeztem. Egy hónapos szakmai gyakorlatomat egy síküveg feldolgozó üzemben töltöttem, mely hatással volt a diplomamunkám témaválasztására is.

Mi volt számodra az egyetemi évek legjobb élménye?

Elég aktív egyetemei életet éltem, és ezt részben annak köszönhetem, hogy tagja lettem egy építőkaros körnek, a Mentorgárdának. Ez az öntevékeny kör azzal foglalkozik, hogy segíti az elsőévesek beilleszkedését. Tartottunk szakmai kirándulásokat, korrepetálásokat, gólyabált, gólyatábort, szakestet és még számos programot. Ezáltal sok embert ismertem meg, tartoztam valahová, és tagja lettem egy olyan csapatnak, akikre mindig számíthattam – és számíthatok a mai napig.

Hogyan kerültél a jelenlegi munkahelyedre?

Egyetem alatt elvégzendő kötelező szakmai gyakorlatomat a Rákosy Glass Kft.-nél töltöttem. A párom, akit az egyetemen ismertem meg, akkor már egy ideje itt dolgozott, és érdekesnek találtam a munkáját. A gyakorlat alatt is nagyon tetszett, amivel itt foglalkoztunk, leginkább az, hogy az üvegnek mennyire széleskörű a felhasználása. Államvizsga után jelentkeztem, hogy szeretnék teljes állásban itt dolgozni.

Az egyetem alatt mennyire részletesen tanultál az üvegszerkezetekről?

A BSc képzésben minimálisan említésre került az üveg, mint építőanyag. A legtöbbet főnökeimtől, mérnök kollégáimtól tanultam. Nagyon fontos, hogy úgy tervezzünk meg egy szerkezetet, hogy a beépíthetőséget is alaposan átgondoljuk, ezért mindig átbeszélem a beépítő kollégákkal a szerkezeti kialakítást, akik sokszor látnak el hasznos tanácsokkal.

Mit csinálsz pontosan? Hogy néz ki egy napod?

Egy napom általában reggel 8-tól délután 5-ig tart. Ez idő legnagyobb részét az irodámban töltöm, de sokat szoktam a gyártás miatt a telepen belül mozogni. Terepre egy héten körülbelül egyszer kell mennem, ilyenkor helyszínt tekintek meg, illetve felmérek.

Általában a tervezőkkel, építtetőkkel tartom a kapcsolatot. Ők felvázolják elképzeléseiket, mi pedig javaslatot adunk a szerkezeti kialakításra. Árajánlatot adok, s megrendelés esetén én tervezem meg a szerkezetet, majd gyártásba adom az üveget, és minden kiegészítő elemet, ami szükséges. Ezek után nyomon követem a gyártást, majd leszervezem a beépítést.

Mi a legjobb része a munkádnak?

Az üveget a saját gyárunkban dolgozzuk fel, ezért széleskörűek a lehetőségeink. El tudunk rugaszkodni a megszokott, merev megoldásoktól, és egyedi szerkezeteket hozhatunk létre. Az ötletelés, új megoldások kidolgozása a legizgalmasabb most számomra.

Terveztem már korlátot, felülvilágítót, burkolatot, de amit leginkább szerettem, az egy családi ház hőszigetelő üveghomlokzata, ami fix üvegekből, és tolóajtókból áll. Részt vettünk a Kalocsai Érseki Kincstár felújításában, ahová készültek hőszigetelő nyílászárók, beltéri egyrétegű nyílászárók, tükrök. Ezeknek is egy részét én rajzoltam. Nagyon izgalmasnak tartom az üveget, rengeteg tanulni valóm van még. Minden nap új kihívásokkal találkozok, s úgy érzem, ezek megoldása hosszú távon fent tudja tartani érdeklődésem az üvegszerkezetek iránt.

Kiknek és miért ajánlanád az építőmérnöki pályát?

Azoknak ajánlom az építőmérnöki pályát, akik rugalmasak, és szeretik a kihívásokat. Szerintem nagyon izgalmas ebben a szakmában dolgozni, mindig új feladatokkal lehet találkozni. Az építőipar fejlődik, az igények változnak, szükség van a kreativitásra.