Ösztöndíj a SZÉTV legjobbjainak

Elsődleges fülek

Interjú a BME Építőmérnöki Kar középiskolásoknak meghirdetett támogatás első nyerteseivel.

„Körülbelül a középiskolás éveim felétől kezdett egyre erősebben körvonalazódni bennem, hogy építőmérnök szeretnék lenni” – emlékezett vissza Dénes Dániel. A Kar elsőéves hallgatója középiskolai tanulmányait a győri Hild József Építőipari Szakközépiskolában végezte, ahol a szakmai tárgyak „megjelenésével” vált elhivatottsága véglegessé. „Nagyon megkedveltem a statikát” – magyarázza. A Műegyetem Építőmérnöki Kara mellett szólt, hogy itt a legjobb a képzés és Dánielt vonzotta Budapest is – ismerjük meg a felsőoktatási intézmény választás részleteit.

Dénes Dániel első BME-s tapasztalatai is pozitívak. „Nem könnyű, de meg lehet szokni. A tananyag mennyiség, ami kimagaslóan több a középiskolához képest” – jelenti ki a képzésről.

A hallgató szerint bizonyos esetekben előnyt, máskor viszont hátrányt jelent, hogy építőipari szakközépiskolából érkezett. „Statikára egyértelműen kevesebbet kell készülnöm, mintha most találkoztam volna vele először, viszont egy gimnazista valószínűleg nagyobb matematikai tudással érkezik. Véleményem szerint szakirányú középiskola jó ötlet, de figyelni kell, hogy más fontos tárgyakból is megfelelő szinten legyünk” – hangsúlyozza.

Arra a kérdésre, hogy miért ajánlaná az építőmérnöki pályát a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak Dániel az ágazatokat emeli ki, amelyek „közül mindenki a számára leginkább testhezállót választhatja ki.”


„Sokat gondolkodtam azon, hogy építőmérnök vagy építészmérnöknek szakra jelentkezzek. Abban biztos voltam, hogy a BME-n szeretnék továbbtanulni és abban is, hogy a későbbiekben az építőiparral akarok foglalkozni, hiszen ezért is választottam korábban építőipari szakközépiskolát. Felvételikor mind a két kart megjelöltem, de végül az építőmérnöki pálya mellett döntöttem” – jelenti ki Agárdi Tamás.

A hallgató „nagyon nehéznek” találta az első egyetemi félévet, „ennek oka talán az, hogy a középiskolai és az egyetemi oktatás között nagy a különbség” – magyarázza. Tamás szerint a középiskolában szerzett ismeretek jó alapot adnak, „sokat könnyítenek néhány tantárgy tanulásában.”

„Itt, az egyetemen átfogó ismeretet szerzek az építőiparral kapcsolatban és biztos, hogy ezt később a munkám során hasznosítani tudom majd” – jelenti ki az építőmérnök hallgató, aki minden olyan pályaválasztás előtt álló középiskolásnak bátran ajánlja, hogy a BME Építőmérnöki Karon folytassa a tanulmányait, aki érdeklődik az építőipar iránt.

A BME Építőmérnök Kar a Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak (SZÉTV) versenyében 1. - 10. helyen végző 2 tanulót ösztöndíjjal jutalmaz, amennyiben felsőfokú tanulmányaikat 2016 szeptemberében a Karon folytatják. Az Építészeti és építési alapismeretek tárgy elődöntője a tanulók saját iskolájában lesz, a döntőt Szolnokon rendezik 2016. április 11-én és 12-én.
Az ösztöndíj - 5*10000 Ft - az első szemeszterben kerül kifizetésre. 

Fotó: Takács Ildikó