Izgalmas építőipari konferencia Bécsben

Elsődleges fülek

A BME Építőkar 37 hallgatója és 7 oktatója/doktorandusza kint járt a bécsi BAUKNOGRESS 2016 konferencián. Rövid fényképes élménybeszámoló.

A Közép-Európai viszonyok között nagy jelentőségű építőipari eseményen 50 előadás hangzott el, 200 kiállító volt jelen és közel 2000 látogató vett részt, közöttük az Építőkar hallgatói és oktatói.

A konferencia célja az volt, hogy összehozza az iparág különböző szereplőit: az állami szervezeteket, a cégeket, a politikai döntéshozókat és a kutatási oldalt is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Murányi Gábor, az Építőkar kiutazó csapatának egyik tagja így írt a kint szerzett tapasztalatokról: „A konferencia első szekciójában a kutatásé és fejlesztésé volt a főszerep. Többek között hallhattunk az építőipari gépek üzemanyag felhasználásának optimalizálásáról, a hídszerkezeteknél a hagyományos fésűs dilatációs szerkezet kiváltásáról és a toronyházak építésének újabb lehetőségeiről. A nap hátralevő részében az előadások két szekcióra bontva, magasépítési projektek és közlekedési infrastruktúra projektek témákban folytatódtak. A teljesség igénye nélkül megemlítjük, hogy lehetett tájékozódni az ÖBB vasúti közlekedés fejlesztését célzó tervekről, a bécsi U2/U5 metróvonalak keresztezésének kialakításáról, az Osztrák posta bécsi központjáról és egy 1952-es hírszerzési ügynökségi épület szállodává történő alakításáról… Az előadásokat a fejlesztők, tervezők, kivitelezők tartották.”

A BAUKNOGRESS 2016 tehát kiváló lehetőség volt, hogy áttekintést kapjanak a környékünkön zajló nagy építési projektekről és fő kutatási témákról az elhangzott előadásokon keresztül. Emellett egy ilyen szakmai rendezvény kapcsolatok létrehozására terén is jó lehetőség, hiszen rengeteg cég képviselője megfordul a kiállításon.

“Külön köszönetet szeretnénk mondani Dr. Dunai László dékán úrnak, aki engedélyezte kiutazásunkat, Dr. Joó Attila László gazdasági dékánhelyettes úrnak, aki segített az utazás megszervezésében és Dr. Balázs L. György tanár úrnak, akinek segítsége és felajánlása nélkül nem jöhetett volna létre az utazás. Kiemelt köszönet Michael Pausernek, General Manager of ÖBV és Bern Kronfussnak, Assistant to General Manager az Österrechische Bautechnik Vereinigung (ÖBV) vezetőinek, hogy rendkívül kedvezményes áron biztosították a részvételi lehetőséget számunkra.” – Murányi Gábor összefoglalja, kik tették lehetővé, hogy a 44 fős csapat átélhesse ezt az élményt.