Nem csak az anyagiak miatt érdemes külföldre menni

Elsődleges fülek

Új sorozatunkban egy-egy különböző területen dolgozó építőmérnök mindennapjait mutatjuk be, hogy a leendő és jelenlegi hallgatók számára kiderüljön, milyen lehetőségeket rejt ez a pálya.

A sorozat hét interjúja ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT olvasható.

Horváth Péter évek óta Németországban él, most már építésvezetőként különböző épületek kivitelezésével foglalkozik. Dolgozott Hollandiában és Olaszországban is, de azt mondja, kizárólag anyagi okokból nem érdemes külföldön keresni munkát. Azt viszont mindenkinek ajánlja, hogy legalább rövidebb időre próbálja ki, milyen élet építőmérnökként egy másik országban.

Miért döntöttél az építőmérnöki pálya mellett?

Gyerekként közelről végigéltem a családi házunk építését, talán innen indult az érdeklődés. Laikus gimnazistaként Építész Karra jelentkeztem első helyre, de mint sok későbbi építőmérnök, a rajz felvételi miatt nem kerültem be. Ennek azóta is nagyon örülök, az egy egészen más irány lett volna.

Mennyire volt egyértelmű az egyetemi évek alatt, hogy milyen irányba szakosodsz?

A legelején úgy kezdtem neki az egyetemnek, hogy épületek kivitelezésével szeretnék foglalkozni. Az infrastruktúra ágazat és a térinformatika, illetve a geodézia is nagyon érdekes volt, de végül nem változtattam az alap elhatározásomon. Viszont a BME nagyon jó, széles látókörű szemléletet adott.

Hogyan alakult a pályád eddig?

Az egyetem utolsó évében jött egy hívás az egyik csoporttársamtól, hogy egy cég Németországba keres mérnököt. Én beadtam a jelentkezésemet, felvettek projektvezetőnek, és nagyon hamar bedobtak a mélyvízbe. A kezdés után három héttel már ki is küldtek egy akkor induló munkára. Ezek után gyorsan bejártam Németország több területét, Hollandiát, illetve Olaszországban is lebonyolítottam egy projektet. Majd két év után egy szerkezetépítő cégnél munkahelyi mérnökként dolgoztam, ami szintén segített megalapozni a mostani munkámat. Jelenleg építésvezető vagyok egy generálkivitelezéssel foglalkozó cégnél. Kulcsrakész épületek kivitelezését végezzük lényegében az első kapavágástól a kulcsátadásig.

Mi motivált abban, hogy külföldre menj dolgozni?

Az egyetem alatt már eldöntöttem, hogy ha a lehetőség adott lesz, akkor külföldön próbálok elhelyezkedni. Mindig szerettem utazni, és talán emiatt is, nyitott voltam mindig az új dolgok megismerésére. Németországban, úgy gondoltam, hogy a munka során egy fejlettebb, előrehaladottabb építőipari kultúrát sikerül megismernem, és ebből minél többet elsajátítani. Új dolgok, más technológiák megismerése vonzott leginkább. Persze az anyagiakat sem szabad kizárni, de szerintem, akit csak az anyagiak motiválnak, az csalódik és hamar meggondolja magát.

Mennyire más a kinti munka az itthonihoz képest?

Magyarországon kivitelezésben csak gyakornokként dolgoztam, így felületesen tudnám összehasonlítani a két ország között fellelhető különbségeket. Ami szembetűnően más, az a munkavédelem, a felelősségvállalás és a dokumentálás. Németországban legalább akkora feladat egy társasház építése során a „papírmunka”, mint a házat kulcsrakészre megépíteni. A felelősségvállalás áthárítása sajnos itt is nagyon jelen van, amit helyesen kell tudni kezelni. A volt főnököm szerint azért kell a sok papír, mert ha meg is botlunk, puhára tudunk esni. Ez eléggé le van így egyszerűsítve, de a lényegi mondanivalója mégis megállja a helyét. Viszont itt nincs akkora nagy nyomás és nincs túlzott stresszérzet sem. Ezek helyett probléma esetén mindenki a megoldást keresi.

Tényleg nagyságrendekkel jobb a fizetés?

Nem a fizetést emelném ki, hanem sokkal inkább az életminőséget. Ehhez szorosan fűződik persze az anyagi háttér, de egy-kettőre itt sem gazdagodik meg senki. Az érvényesüléshez keményen meg kell dolgozni, de a megfelelő bérezés sem marad el. Magyar fizetéshez képest jobbak a juttatások, de kizárólag az anyagiak miatt nem érdemes elindulni.

Mennyire kell biztos nyelvtudás a kezdetekhez?

Rengeteg a külföldi munkavállaló az országban, így senki nem lepődik meg, ha egy magyar vagy szerb, illetve török adja be az önéletrajzát. A legtöbben nem beszélnek jól nyelveket, de ez senkit nem fog vissza. A gyakorlatban nagyon hamar bele lehet jönni a nyelvbe. Persze az ember akkor tud magasabb pozícióba lépni, ha a nyelvet magabiztosan tudja, de induláskor senkitől sem várnak perfekt nyelvtudást. Ez ne legyen senkinél visszatartó erő. Az eredményes munkát, az emberi hozzáállást értékelik nemzetiségtől függetlenül.

Pontosan mit dolgozol most, hogy néz ki egy napod?

A mi cégünknél nincs külön pozícióra osztva a projektvezető, illetve az építésvezető. Nálunk az építésvezető felel a teljes beruházásért. A megrendelőkkel való rendszeres tárgyalások, kooperációk, az alvállalkozók megversenyeztetése és megbízása, a kivitelezés ellenőrzése és lebonyolítása, anyagok rendelése és az állandó dokumentálás mind-mind a napi feladatok része. A munkanapom általában a kihelyezett irodában kezdődik. Gyorsan átfutom az aznapi teendőket, elmaradt emailekre válaszolok, rendeléseket bonyolítok, szükséges papírmunkákat elrendezem. Nem egyszer napi 100-120 emailt és rengeteg, több órányi telefonhívást kell kezelni. A nap másik része a területen folytatódik. Minden napra jut valami egyeztetni való az alvállalkozókkal vagy a partnerekkel. A felmerülő problémákat, kérdéseket gyorsan kell kezelni. Két egyforma nap nincs, de egyik nap sem unalmas. Mobilisnak kell lenni, a munka sok utazással jár, akár több ezer kilométert vezetek egy hónapon belül.

Szerinted mik a legfontosabb tulajdonságok, amikkel rendelkeznie kell egy jó építőmérnöknek?

A legfontosabb talán a problémamegoldó képesség, a nagyfokú rugalmasság, a tudatos felelősségvállalás és nem utolsósorban a józan gondolkodás. Ezek mellett nagyon fontos, hogy az ember fogékony legyen új ismeretekre.

Kinek ajánlanád a külföldi munkavállalást építőmérnökként?

Mindenkinek csak javasolnám, hogy több-kevesebb időt töltsön el egy másik országban. Nem úgy értem, hogy mindenki éveket dolgozzon kinti munkahelyen, de egy kis szemléletet és műszaki tapasztalatot érdemes ellesni, ami itthon biztosan hasznos lesz. Ehhez kell egy bizonyos rugalmasság, mert a sok utazás és a kétlaki élet hamar nyűgössé válhat. Viszont, ha valaki nem kizárólag anyagi érdekek miatt vág neki, biztosan kellemes élményekkel és fontos (munka) tapasztalatokkal tér haza.