Pontosnak és gyorsnak kell lenni

Elsődleges fülek

Új sorozatunkban egy-egy különböző területen dolgozó építőmérnök mindennapjait mutatjuk be, hogy a leendő és jelenlegi hallgatók számára kiderüljön, milyen lehetőségeket rejt ez a pálya.

A sorozat korábbi interjúi ITT és ITT olvashatók.

Oláh Viktória egy igazán csajos és nagyon fiatal nő, így minden bizonnyal okozott néhányszor meglepetést, amikor kiderült, hogy az FTC stadion kivitelezésében részt vett és jelenleg a 2017-es Úszó világbajnokságra épülő Uszodakomplexumon dolgozik. De többek között azért készült vele ez az interjú, hogy ezekkel az előítéletekkel leszámoljunk, és kiderüljön, hogy nőként is lehet érvényesülni ebben a szakmában, még akár a kivitelezésben is.

Hogyan lettél építőmérnök? Milyen irányba indultál egyetemistaként?

Ahogy sokan mások, én is az Építész Karra felvételiztem először, de nem sikerült. Azóta már kifejezetten örülök, hogy így alakult. Amikor szakirányt kellett választani, rögtön a szerkezetépítés kezdett érdekelni, és azóta is ezzel foglalkozom, ráadásul nem tervezéssel, hanem kivitelezéssel.

Hogy alakult az eddigiekben a pályád?

Elsőként a Hiltinél voltam gyakornok, akik a mindenki által ismert szerszámok forgalmazásán túl mérnöki munkákkal, tanácsadással is foglalkoznak. Utána a Questorhoz kerültem, ahol hotelek építésével foglalkoztam építésvezetőként, és a Győri ETO Hotel munkálataiban is részt vetem. Ezek után kezdtem a Marketnél dolgozni, ahol máig vagyok.

Mi a legnagyobb projekt, amiben részt vettél?

A Marketnél dolgoztam a Fradi stadion építésén, ami óriási feladat volt. A legjobb érzés egy-egy építkezés kapcsán az, amikor készen van az adott épület. Különösen akkor, ha ekkora projektről van szó.

Pontosan mit csinálsz most, hogy néz ki egy napod?

Előkészítő mérnök vagyok, ami azt jelenti, hogy az idő nagyobb részét az irodában töltöm, de heti 1-2 napot terepen vagyok. Az irodában a versenyeztetés, szerződések kötése, teljesítési igazolások készítése tartozik a feladataim közé, a terepen pedig a felmérés, ellenőrzés, a munkálatok felügyelete.

Nőként nem nehéz boldogulni egy építkezésen?

Eleinte nem könnyű, ki kell vívni a tiszteletet, de ha jól csinálod, nem feltétlenül az számít, hogy nő vagy vagy férfi.

Beszéljünk a szakma anyagi oldaláról: jól lehet keresni építőmérnökként?

Én most elmondhatom magamról, hogy megérte ezt a pályát választani, anyagi szempontból is. Kezdőként persze kevesebb a fizetés, de azért abból is meg lehet élni. Aztán nem szabad elszállni, és akkor szépen haladva a ranglétrán el lehet jutni egy kifejezetten jó fizetésig.

Milyen tulajdonságok a legfontosabbak ahhoz, hogy valaki a kivitelezésben dolgozhasson építőmérnökként?

Szerintem a problémamegoldás a legfontosabb része a munkának, azonnal kell reagálni a felmerülő helyzetekre, intézkedni, telefonálni. Gyorsnak és pontosnak kell lenni, és meg kell találni az egyensúlyt a kettő között, hogy egyik se menjen a másik rovására. Ez a legnehezebb, de egyúttal a legizgalmasabb része is a munkának.