2022. június 01.
Nemzetközi kapcsolatok
Közel 60 külföldi építőmérnök hallgató utazott Budapestre 2022. március 20-27. között a BME Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium szervezte programra. A résztvevők az IACES nemzetközi szervezet féléves találkozójára érkeztek, itt töltött idejük alatt a BME Építőmérnöki Karán folyó oktatással és kutatással is megismerkedtek.
A szakkollégium 2017 óta tagja az IACES-nek (International Association of Civil Engineering Students), azaz a Nemzetközi Építőmérnök Hallgatók Szervezetének. Az IACES egy nemzetközi, építőmérnök hallgatók által alapított, alulról szervezett, nonprofit és politikailag semleges szervezet. Helyi tagszervezetei (Local Committee, LC) a szakkollégiumhoz hasonló tevékenységet végeznek, és ezen felül aktív kapcsolatban állnak egymással. A szervezet fő célja, hogy a hallgatók már az egyetemi tanulmányaik alatt kiépítsenek nemzetközi kapcsolatokat, megismerjenek más technológiákat és kultúrákat, fejlesszék kommunikációs és vezetői készségeiket. Az IACES a világ 16 országában, 25 egyetemen van jelen. Az Építőmérnöki Szakkollégium azzal a céllal csatlakozott az IACES-hez, hogy minél több lehetőséget nyújtson a hazai hallgatóknak határon túli tapasztalatszerzésben.
A szervezet két legfontosabb eseménye a minden tavasszal megrendezett MTM (Mid-Term Meeting, azaz Féléves Találkozó), illetve a minden ősszel megrendezett ACCESS (Academic Congress for Civil Engineering Students). A 2022. évi MTM Budapesten zajlott március 20-27. között a Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium, azaz LC Budapest szervezésében.
Az eseményre közel 10 különböző országból 60 ember utazott Budapestre, akik közül a legtávolabbi vendégek a Dominikai Köztársaságból, a legközelebbiek pedig Romániából érkeztek. A résztvevők között voltak továbbá franciák, németek, portugálok, görögök, szerbek, bosnyákok, törökök, egyiptomiak és etiópok is.
Az egyhetes rendezvény rengeteg kisebb programelemből állt, melyek három kategóriába sorolhatóak: szakmai programok (az építőmérnöki szakmához kapcsolódó előadások, építkezés- és laborlátogatások), kulturális programok (városnézés, szórakozás) és az IACES szervezethez kapcsolódó programok (küldöttgyűlés, workshop).
Több program a Műegyetem campusán és a K épületben került megszervezésre, egyetemünk ikonikus épülete lenyűgözte a vendégeket. A résztvevők bepillantást nyerhettek a karon folyó oktatásba és kutatásba is. A campus túra keretein belül meglátogatták az Út és Vasútépítési Tanszék aszfalt laboratóriumát, az Építőanyagok és Magasépítés Tanszék laborját, valamint drónoztak az Általános- és Felsőgeodézia Tanszék oktatójával.
A tanszékeken folyó kutatásokról előadásokat hallgattak a résztvevők. Bemutatkozott a Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék, a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék, a Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék, valamint az Építőanyagok és Magasépítés Tanszék is egy-egy előadás keretében.
A szakmai programok sorát gazdagította még két építkezéslátogatás: a a Budapart projektet és a Lánchíd felújítását tekintették meg külföldi mérnök társaink. Kulturális programokból sem volt hiány: az elmaradhatatlan budapesti nevezetességek mellett a Normafát is megnézték a turisták, valamint a Széchenyi fürdőbe is ellátogattak, ami legtöbbek kedvenc programjának bizonyult. Egyetemisták révén fővárosunk szórakozóhelyeit is kipróbálták, és természetesen a Drönk sem maradt ki a sorból.
A résztvevők nagyon élvezték a Budapesten töltött időt és rengeteg pozitív élménnyel tértek haza. Karunk és oktatóink is nagy benyomást tettek rájuk, több vendég is érdeklődött, hogy milyen továbbtanulási- illetve Erasmus lehetőségek vannak számukra az Építőmérnöki Karon. A magyar hallgatóknak is kiváló lehetőség volt megismerkedni más kultúrákkal és szokásokkal, minden résztvevő nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodott, sok új barátság köttetett. Összességében elmondható tehát, hogy az esemény mindenkinek felejthetetlen élményeket adott, sikerült intézményünk hírnevét tovább öregbíteni.
Képek forrása:
- https://magyarepitok.hu/mi-epul/2022/03/nemzetkozi-mernokhallgatok-latogattak-a-lanchidra
- szervezők és résztvevők fényképei