„INTÉZMÉNYI SZINTEN SZÜKSÉG VAN EGY ILYEN PROGRAMRA”

Elsődleges fülek

HÉP - Hallgatói Életút Program

 

Az egy éve indult Hallgatói Életút Program célja a külföldi hallgatóink számára is igazi hallgatóbarát egyetem létrehozása, az átfogó tájékoztatás és közösségépítés támogatása.

„Az egyetem nemzetköziesítésének egyik fontos eleme, hogy a BME-t választó külföldi hallgatók minőségi elméleti és gyakorlati szakmai tudást kapjanak, másrészről jól is érezzék magukat az ösztöndíj időszakára alma materül választott intézményben. Ezt szeretnénk segíteni a Műegyetemen a Hallgatói Életút Programmal (HÉP)” – osztotta meg az intézményi kezdeményezésű, külföldi hallgatókat segítő programról Lovas Tamás, a BME Építőmérnöki Kar (BME ÉMK) Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék egyetemi docense, a HÉP koordinátora.

Hallgatói Életút Programot (HÉP)

Az átfogó, összegyetemi fejlesztési és hosszú távon fenntartható működési modelleket létrehozó programot, valamint szervezetét 2021 őszén a Rektori Kabinet Idegen Nyelvű Oktatási Igazgatósága (INYOI) hívta életre azzal a céllal, hogy erősítse az összhangot a nemzetközi hallgatók számára lényeges információk és közöségi kezdeményezések között.

A HÉP az aktív egyetemi hallgatók mellett a leendő, felvételi előtt álló fiatalokat, és a műegyetemi képzésben már részt vett alumni tagokat is fókuszában tartja. A program keretében a BME segíti a külföldi hallgatók eligazodását, a tájékozódását az egyetemen, támogatja a készségfejlesztést, a pályaorientációt és a műegyetemi közösségépítést, továbbá programokat kínál az interkulturális érzékenyítésre és nyelvi képzésre. A műegyetemi képzés elvégzése után egy megújult alumni szervezet keretében a program további kapcsolatépítési lehetőséget nyújt az egykori hallgatóknak.

 

Mi indukálta a program életre hívását?

Az elmúlt 10 évben ugrásszerűen megnövekedett a külföldi hallgatók száma a BME-n, ami főként a Stipendium Hungaricum program lendületének köszönhető. Mára a Műegyetemen a külföldi hallgatók aránya meghaladja a 10%-ot, és az intézmény elkötelezett e létszám további növelésében. E cél eléréséhez a versenyképes, nemzetközi igényeket is kielégítő képzési programokon és infrastruktúrán túl szükség van a hallgató- és oktatóbarát környezetre, az oktatást, a diákok integrációját hatékonyan támogató, folyamatosan bővülő szolgáltatásokra. Olyan intézményi lépésekre, amelyek a külföldi hallgatók számára biztosítják a magyar nyelvű képzéssel legalább azonos minőségű oktatást, csökkentik a lemorzsolódást, valamint fenntartják a kapcsolatot a Műegyetem és a végzett hallgatók között a diplomaszerzést követően is. A külföldi hallgatóink életútját támogatni és követni szeretnénk a pályaorientációs programoktól kezdve, a választott képzésükön át egészen az alumni tevékenységekig. E célok mentén hívtuk életre a HÉP-et és a programot működtető szervezetet.

 

Milyen szervezeti keretek között működik a program?

Mintegy 30 intézményi kolléga részvételével, 6 munkacsoportban (Egyetértés, közös nyelv; Készségfejlesztés; Pályaorientáció; Interkulturális érzékenyítés; BME közösségépítés; Kommunikáció, PR és marketing) zajlik a munka, a szakmai tevékenységben valamennyi kar, és az adott témában érintett szervezetek is részt vesznek.

 

Milyen célokat tűztek ki a HÉP számára?

A külföldi hallgatók tanulmányaival, közösségével kapcsolatos témák nagyon széleskörűek, ezért érdemes a HÉP munkacsoportjai mentén végig menni a megfogalmazott céljainkon.

Az Egyetértés, közös nyelv munkacsoport az egyetemi angol nyelvhasználattal foglalkozik. Célja a hallgatók beilleszkedését segítő, az országot, Budapestet és a BME-t bemutató tájékoztató anyagok létrehozása. Az itteni kollégák egy olyan terminológiai adatbázison is dolgoznak, amelynek segítségével az egyetemi és kari szabályzatok egyértelműen lefordíthatók angol nyelvre.

A Készségfejlesztés munkacsoportban a hallgatók olyan kompetenciáinak fejlesztését célozzák meg, amelyek szükségesek a BME képzések elvégzéséhez. Egyebek mellett fejlesztik az előkészítő képzéseket (pre-engineering és general course programok), valamint felmérik a külföldi hallgatókat is fogadni képes szakmai gyakorlóhelyeket, bővítik a fogadópartnerek körét.

A Pályaorientáció munkacsoport a külföldi hallgatók toborzását segíti a fiatalok és továbbtanulást külföldön fontolgatók számára vonzó, főként online tájékoztató anyagok kidolgozásával.

Az Interkulturális érzékenyítés munkacsoport a hallgatók integrációját segítő programok (pl. mentorprogram, érzékenyítő tréningek) megalkotására vállalkozott.

A BME közösségépítés munkacsoport a külföldi hallgatók közösségi identitásának erősítésével, az egyetemi közösséghez való csatlakozás megkönnyítésével foglalkozik. Feltérképezi a hallgatói képviseleti rendszert, gasztro-, sport- és kulturális élményprogramokat javasol a kari és nemzetközi mentorok aktív részvételével.

A Kommunikáció, PR, marketing munkacsoport a BME színvonalának és minőségi elvárásainak megfelelő információs csatornák és módszerek kidolgozását, valamint az xplore.bme.hu felület fejlesztését is vállalta. Ez a munkacsoport foglalkozik a végzett hallgatókkal való további kapcsolattartással és az alumni adatbázis felépítésével.

 

Milyen eredményeket értek el a HÉP létrehozása óta?

A program 2021 nyarán indult, a tényleges, aktív tevékenységet a karok bevonásával tavaly év végén kezdtük meg. Egy nagyon termékeny szemeszter van mögöttünk, számos területen sikerült megtennünk az első lépéseket, kialakítani az első pilot programokat a kitűzött célok megvalósításához. Többek között elkészült az országot és az intézményt bemutató angol nyelvű anyagok közül a „Survival Hungarian and BME etiquette” workshop előadásanyaga, már a próbaworkshopokat is megtartottuk, és egyetemi szinten is zajlanak a foglalkozások. Elkészült az a terminológiai adatbázis és fordítói memória, amelyben már a főbb egyetemi, kari szabályozások is elérhetők. Dolgozunk a külföldi hallgatók előkészítő képzéseinek részletein, ebben a szemeszterben pilot jelleggel összevontuk az angol nyelvi kurzusokat, és szélesebb elérést biztosítunk a diákoknak az informatikai tárgykörben is. Már zajlanak az egyeztetések a külföldi hallgatókat is fogadó partnerekkel, és ennek a kapcsolatfelvételnek köszönhetően a szakmai gyakorlati helyeket biztosító vállalatok listája több karon is bővült. A karokkal és a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságával együttműködésben átdolgoztuk a Műegyetemet bemutató idegen nyelvű tájékoztató anyagokat, amelyeket már idén nyáron, az USA-ban szervezett NAFSA 2022 oktatási vásáron is sikerrel használták a BME-t képviselő toborzók. Nyomon követtük a BME Állásbörze külföldieknek szóló álláslehetőségeit, és jelenleg is promotáljuk a Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) nyújtotta szakmai fejlődési lehetőségét a nemzetközi hallgatók körében. Interkulturális érzékenyítés témakörében kidolgoztuk egy 2,5 napos – ám igény szerint rövidíthető - tréning tematikáját, amelyre majd egyetemi oktatók, adminisztrációs munkatársak és hallgatók jelentkezését is várjuk. Best practice-ként összegyűjtöttük az ún. osztályfőnöki tárgyakat már indító karok tematikáit, remélve, hogy hamarosan valamennyi műegyetemi egységben megvalósulnak hasonló kezdeményezések. A műegyetemi közösségépítésre szerencsére már több követendő kari gyakorlat is megvalósult: például az Építőmérnöki Karon a hallgatói képviselet 3 alkalommal is szervezett fogadóórát a külföldi társaknak, az Építészmérnöki Karon pedig egy önszerveződő hallgatói képviselet jött létre, amelyben partnerre leltünk a nemzetközi hallgatói igények és elvárások közös feltérképezéséhez. Javaslatot tettünk különböző tematikájú BME élményprogramokra is. Kommunikációs csoportunk felmérte az egyetem épületeinek angol nyelvű feliratozottságát, a kommunikációs csatornákat és tájékoztató anyagokat, valamint a BME OMIKK olvasótermeinek elérhetőségeit, szolgáltatásait, amelyeket online felületen is hirdettünk a külföldi hallgatóknak. Örömmel számolok be arról is, hogy elindult a BME nagyköveti rendszer, amelyhez első körben a 2022-ben végzett külföldi hallgatóinkkal vettük fel a kapcsolatot az intézményben szerzett tapasztalataik, élményeik tolmácsolására.

 

Mely műegyetemi szervezeti egységekkel dolgoznak együtt?

Folyamatos kapcsolatban vagyunk a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósággal, a Rektori Kabinet Idegen Nyelvű Oktatási Igazgatósággal, az Egyetemi Tanulmányi Bizottsággal, a hallgatói képviselettel, a BME Kancellária Hallgatói Szolgáltatási Igazgatósággal, utóbbi eredményeként 2022 szeptemberétől a HÉP munkáját a Nemzetközi Mentorcsapat tagjai segítik. A HÉP létrejöttéről és célkitűzéseiről tavasszal a külföldi hallgatóknak is tartottunk tájékoztatót, ahol nagyon pozitív fogadtatásban részesültek céljaink, külön kiemelve a személyes és széleskörű egyeztetés lehetőségét.

 

Milyen (közel)jövőbeli terveik vannak?

A céljaink már egyértelműek, ám sok teendő vár még ránk. Elsőként hosszú távon fenntartható, míg rövid- és középtávon is eredményeket produkáló munkafolyamatokat kell kidolgoznunk, majd mintaprojekteken bemutatnunk (pl. Survival Hungarian kurzus, nagyköveti rendszer stb.), és végül a tapasztalatok mentén be is vezetnünk. Úgy látjuk, hogy rövid időn belül egyetemi szinten szükséges fejleszteni az intézményi idegen nyelvű képzések PR és kommunikációs tevékenységét, amelynek részleteit a közeljövőben szeretnénk kidolgozni. A HÉP csapatával továbbra is töretlen lelkesedéssel vágunk neki a program következő aktív félévének, bízva abban, hogy az előző etaphoz hasonló eredményeket fogunk elérni. A hallgatói és egyetemi visszajelzések alapján egyértelműen látszik, hogy szükség van intézményi szinten erre a programra, amely a nemzetköziesítési törekvések mentén a Műegyetem presztízsének, renoméjának növeléséhez az ország határain túl is nagymértékben hozzájárulhat.

 

 

TZS-KJ

Fotók forrása: HÉP